A vállalat ezzel elkerülte, hogy kitiltsák a TikTokot az Egyesült Államokból, ahol jelenleg 200 millió felhasználója van a platformnak.

A TikTok közleménye szerint az amerikai működésben olyan cégek fognak részt venni, mint az Oracle, ami a felhasználók adatait helyileg, a saját szerverein fogja tárolni, miközben a TikTok algoritmusát is felügyeli. Emellett a Silver Lake és az MGX befektetőcégek is helyet kaptak az ügyletben, ők az Oracle-höz hasonlóan 15-15 százalékban lesznek tulajdonosai a közös vállalkozásnak.
A megállapodás szerint így az amerikai és globális befektetők összesen a vállalkozás 80,1 százalékát birtokolják, míg az eredeti tulajdonos, a ByteDance csak 19,9 százalékot.
A TikTokot az Egyesült Államokból kitiltó törvény tavaly januárban lépett életbe, egy késő este a platform használhatatlanná vált az amerikaiak számára, igaz, csak néhány órára. Trump ugyanis egy elnöki rendeletet adott ki, amivel 75 nappal meghosszabbította a tiltás életbe lépése előtti időszakot, „hogy megegyezhessen a nemzetbiztonságuk védelmében”.
„Azt hiszem, a TikTok maradni fog” – mondta ezután Trump egy interjúban, hozzátéve, hogy a telefonokat is Kínában gyártják, ami szerinte nagyobb fenyegetést jelent. Trump ezután újra és újra meghosszabbította ezt az időszakot, amivel a videómegosztó oldal egészen idáig megúszta a kitiltást.
Trump már tavaly szeptemberben bejelentette, hogy hamarosan megszülethet a megállapodás a TikTok amerikai működéséről, akkor azonban még Kínával is egyeztetnie kellett annak részleteiről.
Az amerikai elnök végül szeptember végén írta alá az erről szóló rendeletet.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
