Látványos „taktikai visszavonulást” mutatott be Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje: Trentin Balázs a Hír TV riporterének kérdései elől menekülve inkább összecsomagolta a pultját, majd sietve távozott.

A felvételek tanúsága szerint
Trentin Balázs addig maradt a helyszínen, amíg szóba nem került Csercsa Balázs neve, valamint az előre lezsírozott előválasztások ügye.
Ezt követően a politikus látványosan megszakította a beszélgetést, szó szerint szedte a sátorfáját, és elhagyta a helyszínt.
A Hír TV videójához fűzött kommentár szerint a jelenet jól példázza, hogyan viszonyul a Tisza Párt jelöltje a kényes kérdésekhez.
A csatorna ironikusan így fogalmazott:
a képviselet új definíciója a Tisza-szótár szerint: menekülj, ha kérdeznek!
A Tiszából kiugrott Csercsa Balázs először az Indexnek leleplezte Magyar Péterék terveit.
A Tisza Párt egyházügyi munkacsoportjának korábbi vezetője a portál azon kérdésére, hogy konkrétan mit értett azalatt a kijelentés alatt, miszerint a jelöltállítás sem úgy zajlott, ahogy előre megígérték, röviden azt válaszolta: a jelöltek személye a legtöbb választókörzetben előre eldöntött volt, akik mellé csak kirakatembereket kerestek, és a választást eljátszották. A jelölti kiválasztás során többünket méltatlan, megalázó helyzetbe hoztak.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
