Büntetőeljárást indított a rendőrség azoknak a Tisza-szimpatizáns kommentelőknek az ügyében, akik Orbán Viktorról és feleségéről, illetve Semjén Zsoltról írtak gyalázkodó mondatokat Magyar Péter egyik korábbi Facebook-posztja alatt – tájékoztatta a lapot Tényi István, aki mindezek miatt még tavaly ősszel fordult a hatósághoz közösség tagja elleni erőszak és internetes agresszió gyanújával.
Tényi elmondta, február közepén tanúként fogják meghallgatni az ügyben.
Már általánossá kezd válni tiszás szimpatizánsok körében a gyilkosságra és illegális cselekedetek végrehajtására való felszólítás.
Magyar Péter Facebook-oldalán közzétett, tavalyi bejegyzése alá az egyik tiszás kommentelő például az írta,
„Ceausescu is az utolsó pillanatig ugráltatta a rendőröket, mondjuk az utolsó utasításokat már nem hajtották végre. Viszont a feleségével együtt lőtték le őket élő adásban! Jó lenne, ha itthon is így történne, de elég volna, ha börtön lenne a vége”.
Szintén Magyar Péter bejegyzése alatt egy másik kommentelő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes öngyilkosságáról álmodozott, azt írta:
„Reméljük, öngyilokba menekül!”
Volt, aki a kommunizmus legsötétebb éveit idéző módon munkatáborba zárná és kasztráltatná Semjén Zsoltot egy olyan cselekedetért, amit valójában meg sem tett.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
