A NOB közleménye szerint a nemzetközi sportszövetségek vezetői konszenzusra jutottak a transznemű sportolók részvételéről, ugyan ennek részleteit még nem hozták nyilvánosságra.

Kirsty Covenrty, a NOB főtitkára szerint erre pár hónapon belül sor kerül majd.
A Reuters cikke szerint mindenesetre arra lehet számítani, hogy jelentősen szigorítják majd, hogy transznemű sportolók női számokban induljanak, ha a nemváltoztató beavatkozásukra már a pubertás koruk után került sor.
A NOB korábban elzárkózott attól, hogy egységes és összehangolt szabályokat alkossanak a transznemű sportolók részvételéről, azt inkább az egyes sportágakért felelős nemzetközi szövetségekre bízta.
A szabályozás éppen ezért eléggé eltért, az úszószövetség például engedte olyan transznemű sportolók részvételét, akik 12 éves koruk előtt elkezdték a nemváltást,
a rögbi szövetség viszont minden transznemű sportolót eltiltott.
Kirsty Coventry, a NOB tavaly júniusban kinevezett főtitkára azonban az egységes szabályozás kidolgozása mellett döntött.
A most induló téli olimpián például egy transznemű sportoló, Elis Lundholm svéd síelő áll a rajtvonalhoz.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
