2026. április 06. - Vilmos,Bíborka
Időjárás ikon 17° 17°
EUR 383.63 :
USD 332.84 :

Több mint 3600-an vettek részt a Doni Hősök Emléktúrán

XXVI. Doni Hősök Emléktúrán összesen 3624 ember vett részt, köztük 918 diák, katonai képzéssben tanuló kadét, illetve valamely civil társadalmi szervezet tagja volt - mondta Drót László dandártábornok pénteken Bajnán, a rendezvényt lezáró megemlékezésen.

A Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka hozzátette, a rendezvénysorozat keretében a 21 területvédelmi zászlóaljparancsnokság szervezte a megemlékező meneteket, melynek során koszorúkat helyztek el a hősi emlékműveknél.

A magyar katonai múlt egyik legfájdalmasabb emléke, hogy 1943 januárjának leghidegebb napján, január 12-én megindult a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarnál. Szétesett a második magyar hadsereg és százezernél is több magyar katona veszett oda - emlékeztetett Drót László.

A téli időjárás viszontagságai, az embert próbáló kilométerek és a közösen átélt megemlékezések erősítették az összetartozás érzését, és emlékeztettek bennünket arra, hogy a haza szolgálatában megsebesült, eltűnt vagy hosszú szenvedés után hazatért katonák örök tiszteletet és megbecsülést érdemelnek - hangsúlyozta a dandártábornok.

(MTI)

#Doni Hősök #emléktúra

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!