2026. február 23. - Alfréd
Időjárás ikon
EUR 379.08 :
USD 322.13 :

Megtalálta a rendőrség az eltűnt gimnazista fiú holttestét a Dunában

„Véget ért a keresés. Eltűnése után egy hónappal a Duna visszaadta a Budapesten eltűnt 18 éves fiú testét” – írta hétfői, Facebookon közzétett közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A bejegyzésben azt írták, hogy a 18 éves budapesti fiú január 17-i eltűnése után folyamatosan keresték őt, a dunai vízirendészek állandóan kutatták a Dunát és környezetét, de nem jártak eredménnyel.

„Február 21-én a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre egy holttestet találtak. Mostanra minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.”

A rendőrség azt írta, az elmúlt napokban sok megkeresést kaptak a fiúval kapcsolatban, de a nyilvánosságot kegyeleti és eljárási okokból csak most értesíthették. A tájékoztatás szerint „az eljárás során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja a körülmények vizsgálatát.”

A fiatal január 16-án pénteken az ismerőseivel ment el szórakozni az V. kerületbe, majd onnan szombat hajnalban 2 óra 15 perc körül hazaindult, azonban XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. A fiút a hírek szerint szombaton még a város több pontján látták vagy látni vélték.

A rendőrség szombat délután adott ki körözést miatta. Eltűnése után a fiút a rendőrök mellett ismerősei, osztálytársai és a közösségi média is nagy erőkkel kereste, óriási összefogás indult érte. Keresőcsoport jött létre a Facebookon, ismert emberek osztották meg a hírt, Budapesten számtalan helyen kiplakátolták az eltűnését. A rendőrség utána közölte, a kutatást a Dunára is kiterjesztették.

Az Ötkert nevű szórakozóhely eltűnése után közleményt adott ki az esetről, amelyben azt írták: a kamerafelvételek alapján a 18 éves fiú külső beavatkozás nélkül, önállóan hagyta el a szórakozóhelyet. „Távozása során sem rendkívüli esemény, sem olyan körülmény nem volt észlelhető, amely az Ötkert munkatársai részéről beavatkozást vagy intézkedést tett volna szükségessé” – írták.

A családja és az MTK Park Teniszklub az eltűnése utána pár nappal közleményt adott ki, ebben azt közölték, hogy a fiú lehet az a személy, aki leesett a Lánchídról.

#rendőrség #eltűnt személyek #Egressy Mátyás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!