„Hattyúdalról már hallottam, de hattyúkórust most hallottam először” – reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalásaira. Szerinte ez volt a legnagyobb újdonság, amit ma hallott. Miközben önök sajnálkozva beszélnek rólunk, önök esnek ki a parlamentből, szúrt oda a parlamenti ellenzéknek Orbán.
A Mi Hazánk Mozgalom kivételével szerinte egyik parlamenti ellenzéki párt sem jut be a következő Országgyűlésbe. „Ilyen teljesítménnyel a hátuk mögött némi szerénység indokolt lenne, uram.”
Egyedül az MSZP-s Komjáthi Imrének reagált, aki azt állította, hogy a koreai gyárterületen belül nem a magyar szabályok érvényesülnek.
„Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van, és Magyarország minden négyzetcentiméterén a magyar jognak kell érvényesülnie”
– jelentette ki Orbán, aki szerint a gödi Samsung ügyében az ellenzéki képviselők egytől egyig hazudtak.
A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben, és ezeknek a szabályoknak a hatóságok érvényt szereznek. Azt is mondta, hogy a gödi önkormányzat negyedévente végez méréseket, és „egyetlen alkalommal se mértek határérték feletti, gyárból származó szennyezést”. Az adatokat folyamatosan nyilvánosságra hozzák. „Ide jönnek, és hazudnak, hogy megtévesszék az embereket. Szerintem ez nem helyes eljárás.”
A mai napból azt tanulta Orbán Viktor, hogy ha ukrán–magyar konfliktus van, akkor a parlamenti ellenzék az ukránok oldalára áll. „Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen, a parlamentből, mert semmi szükség olyan pártokra a magyar parlamentben, akik egy ukrán–magyar konfliktusban az ukránok oldalára állnak”
– üzente az ellenzéknek a miniszterelnök, aki szerint az ellenzék nélkül is megvédik Magyarország békéjét, biztonságát és a magyar családok pénzét.
