A vasárnapi, Atalanta–Napoli bajnoki mérkőzés során egy dühöngő feleség házuk nappalijában leszúrta férjét, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy a meccset nézve a televízióval üvöltött.

A lap szerint a férj a mérkőzés 42. percében a Napolinak visszavont tizenegyest úgy kért számon a játékvezetőn, hogy a kanapéról sértegetni kezdte őt, csakhogy felesége mindezt félreértette és azt hitte, a 40 éves férfi mindezt neki címezi.
Ezért előbb dühösen egy ollót dobott férje irányába, amely azonban célt tévesztett és a bejárati ajtó falába fúródott. A dühös asszony a konyhába rohant, magához vett egy kést, majd azt üvöltötte a férfinak, hogy: „Menj el, különben leszúrlak!”
Ám sok esélye nem volt a férjnek, mivel felesége gyorsan oldalba szúrta. A vérző férfi kétségbeesetten hívott segítséget, a kiérkező rendőrök szerint a nő további késeket dobott a férfi felé, amelyből szintén sok szintén a falban végezte, ez a látvány meg is lepte őket.
A férj szerencsére nincs életveszélyben. Ami rossz hír számára, hogy az Atalanta végül Pasalic találatával a 61. percben egyenlített, húsz perccel később pedig Samardzic megszerezte a győztes találatot is (2-1).
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
