2026. február 26. - Edina
Időjárás ikon
EUR 376.58 :
USD 319.46 :

Kábítószer-kereskedés miatt letartóztattak egy magyar katonát

Kábítószer-kereskedés miatt letartóztatták a Magyar Honvédség egyik szerződéses katonáját – írta a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye.

A Bács-Kiskun Vármegyei rendőrök 2026. február 20-án este intézkedtek egy húszas évei elején járó férfival szemben, aki Kecskeméten világítás nélkül, az út két széle között indokolatlanul cikázva közlekedett az autójával. Elfogásakor kristályt találtak a ruhájában és az autóban. Az is kiderült, hogy a vezetés előtt amfetamint és MDMA-t is fogyasztott, amely anyagok kábítószernek minősülnek. A férfi lakóhelyén tartott kutatáson a kábítószer adagolásához szükséges mérleg, zacskó és egyéb csomagolóanyag is előkerült.

Mivel a férfi katona volt, a terhére róható kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének elkövetése miatt a nyomozó ügyészség hallgatta ki gyanúsítottként. A gyanú szerint a férfi anyagi haszonszerzés céljából akart kereskedni a kábítószerrel, amit egy ismeretlen személytől szerzett be.

„A nyomozó ügyészség elrendelte a szerződéses katona őrizetét, aki a gyanúsítotti kihallgatásán nem tett vallomást. A gyanúsított terhére róható bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés”

– írta az ügyészség. A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását 2026. február 24-én – a katonai fegyelmi okra, és arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. A gyanúsított szolgálati jogviszonya az eljárás alatt megszűnt.

#Központi Nyomozó Főügyészség #Magyar Honvédség #drogkereskedelem

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!