Elszámolási vita alakult ki egy balatonszemesi fakivágás kapcsán, tudta meg a sonline.hu, mert az önkormányzat szerint a vállalkozó a benyújtott számlákból nem vonta le a kitermelt, tűzifaként hasznosítható fa értékét. “Nem tartom kizártnak, hogy az alvállalkozó átadta azt Csatári Ernőnek, a Tisza Párt siófoki országgyűlési képviselőjelöltjének, aki szociális tűzifaként, adományként továbbíthatta” – mondta a SonLine.hu-nak Iváncsics Zsolt polgármester.
Alább a sonline cikke, változtatások nélkül:
A polgármester kezdeményezésére a képviselő-testület új szerződőpartnert keres a balatonszemesi fakivágás folytatására. Iváncsics Zsolt polgármester részletesen beszámolt munkatársunknak a szerdai testületi ülésen hozott döntés hátteréről. – A javaslatomra kizártuk a pályázatból az érintett Kft.-t és G. L. alvállalkozót is, mert a tavalyi év novemberéig közel 14 millió forintot fizetett ki az önkormányzat a balatonszemesi fakivágás munkálataira, ugyanakkor a hasznos fa értéke egyetlen számlában sem jelent meg levonásként – mondta a település vezetője.
Balatonszemesi fakivágások: levonás egyszer sem szerepelt
A hasznos fa alatt a fakivágások során kitermelt, tűzifaként vagy egyéb módon értékesíthető, piacképes faanyagot értik, amelynek értékét a munkadíjból le kellene vonni. A polgármester kiemelte, az önkormányzat korábbi számláit is átvizsgálták, és megállapították, hogy 2023-ban és 2024-ben sem történt meg a hasznos fa értékének levonása. Ezekben az években még nem ő töltötte be a polgármesteri tisztséget. – A következő testületi ülésen döntünk arról, hogy ki folytathatja a településen a fakivágási munkákat – tette hozzá a városvezető. Elmondása szerint tavaly november óta már nem végeztetnek munkát a céggel. A fakivágásokat az elmúlt években az érintett Kft. alvállalkozója, G. L. végezte. – Amikor hivatalba léptem, átnéztem a számlákat, és túlzónak találtam az évente kifizetett összegeket. A tüzelésre alkalmas fát a vállalkozó elszállíthatja, azonban köbméterenként egy meghatározott összeget le kellene vonni a számlájából. Ilyen levonás azonban egyetlen számlán sem szerepelt – fogalmazott.
Hol kötött ki a balatonszemesi hasznos fa?
– A faluban is beszélik, és én sem tartom kizártnak, hogy az alvállalkozó az udvarán felhalmozott nagy mennyiségű faanyagból átadta a Balatonszemesen kivágott, hasznosítható fát Csatári Ernőnek, a Tisza Párt siófoki országgyűlési képviselőjelöltjének, aki azt szociális tűzifaként, adományként továbbíthatta – mondta Iváncsics Zsolt. – Kiemelném azt is, hogy G. L. az egyetlen olyan egyéni vállalkozó Balatonszemesen, aki vendéglátóhelye után az elmúlt évben nem fizetett közterület-használati díjat, emiatt eljárás van folyamatban ellene – tette hozzá a polgármester.
