Egyre több jel utal arra, hogy Ali Hámenei nincs többé – közölte az izraeli televízióban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A politikus – aki konkrétan nem utalt az iráni vallási vezető halálára – hozzátette: a konfliktus „valódi békét” eredményezhet a térségben.

Elismételte azt, hogy egy ilyen gyilkos rezsimnek nem lehet atomfegyvere, mert az az egész emberiségre veszélyt jelent. Egyben köszönetet mondott a „bátor iráni népnek”, amely megszabadulhat a rezsimtől. „Ne üljetek karba tett kézzel, menjetek ki az utcára, hogy befejezzétek a rezsim megdöntését” – üzente Netanjahu.
Izrael és az Egyesült Államok szombat délelőtt indított nagyszabású légi támadást Irán ellen. Találat érte Hámenei rezidenciáját is, az iráni külügyminisztérium azonban korábban azt jelezte, hogy az ajatollah biztonságban van.
A támadásokat Donald Trump amerikai elnök azzal indokolta, hogy az iráni rezsim amerikai életeket veszélyeztet, ezért sem lehet hagyni, hogy atomfegyverhez jusson. Trump megadásra szólította fel a rezsim vezetőit, ebben az esetben szabad elvonulást ígért nekik – ellenkező esetben azt, hogy megölik őket.
Netanjahu a támadás megindítása után azt közölte: ha az iráni rezsim atomfegyverhez jut, az az egész emberiség számára veszélyt jelent.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
