A kormányfő közölte, hogy Csehországot terrortámadás érte, és együttérzését fejezte ki Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh népnek. Mint mondta, a közel-keleti háború következtében a terrorizmus olyan helyeken is megjelent, ahol korábban nem volt jellemző.

Csehországot tegnap terrorista támadás érte. Ezúton is kifejezem támogatásunkat és együttérzésünket Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek. A közel-keleti háborúval sajnos a terrorizmus olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol nem vártuk – mondja el Orbán Viktor a videóban.
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy
az éjszaka folyamán egyeztetett a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel, és a csehországi támadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánították.
Hozzátette: ha bármely tagjuk Magyarország területére lép, azonnal elfogjuk. Az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet. A terrorfenyegetettség szintjét már a közel-keleti háború kirobbanását követően megemeltük, most ezt a megerősített készültséget fenntartjuk.
Akármi is történik, Magyarország és a magyar családok biztonságát meg fogjuk védeni
– hangzott el a videóban.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
