Keir Starmer brit miniszterelnök szűk baráti körben már egyértelművé tette távozási szándékát, és a politikai válság miatt a lemondása ütemtervén dolgozik. Brit kormányzati források szerint miközben a tanácsadók a makerfieldi időközi választás hivatalos végeredményéig hallgatásra intik a kormányfőt, a kulisszák mögött már megindult a harc a pozíciókért. A miniszterelnöki szék legesélyesebb kihívója a munkáspárti Andy Burnham, Manchester polgármestere, akit a brit sajtóban gyakran csak „Észak királyaként” emlegetnek.

Keir Starmer már a lemondása ütemtervén dolgozik, miután szűk körben egyértelművé tette a távozási szándékát – jelentette a Daily Mail kormányzati forrásokra hivatkozva.
A kiszivárgott információk szerint a brit miniszterelnök belátta, hogy a kabinetjét övező politikai válság tarthatatlanná vált, így a háttérben már a visszavonulás részletein dolgozik.
„Keir megérti a politikai valóságot, és pontosan látja, hogy a jelenlegi káosz fenntarthatatlan. Egyszerűen méltósággal, a saját feltételei szerint akar távozni, ehhez pedig hamarosan elkészít egy ütemtervet”
– idézi a lap az egyik belső forrást.
Keir Starmer pozíciója azután vált végképp tarthatatlanná, hogy nemrég saját miniszterei is nyíltan távozásra szólították fel. Úgy tudják, hogy a lemondás ténye már eldöntött kérdés, viszont a hivatalos bejelentés pontos időpontja még bizonytalan.
A miniszterelnök vezető tanácsadóinak egy része most arra kéri a kormányfőt, hogy a makerfieldi időközi választás hivatalos végeredményéig és a szavazatszámlálás lezárásáig teljesen tartózkodjon a nyilvános nyilatkozatoktól. A brit lap szerint a kulisszák mögött ugyanis komoly taktikai csata zajlik a pozíciók megőrzéséért.
A tét óriási, a választás ugyanis közvetlen utat nyithat Keir Starmer legfőbb belső riválisának. A miniszterelnöki szék legesélyesebb kihívója Andy Burnham, Manchester rendkívül népszerű munkáspárti polgármestere, akit a sajtóban csak „Észak királyaként” emlegetnek.
A politikus visszatérését egy tudatosan megüresített parlamenti hely tette lehetővé a makerfieldi választókerületben, ami jogilag is megnyitotta előtte az utat, hogy a népszerűtlenné vált brit miniszterelnök helyére lépjen.
„Morgan McSweeney, a miniszterelnök korábbi kabinetfőnöke folyamatosan arra buzdítja Starmert, hogy tartson ki. Szerinte még akkor is van esély a túlélésre, ha nagyon szoros a harc, vagy ha a párt éppen a vereség szélén áll”
– avatta be a részletekbe a lapot az egyik miniszter.
Keir Starmer belső támogatói megerősítették, hogy a kormányfő nem fog felesleges kockázatot vállalni. Mindenképpen megvárja a szavazatszámlálás végét, mielőtt közölné a világgal a távozása pontos dátumát.
(Hirado.hu)
