2026. május 19. - Ivó,Milán
Időjárás ikon 12°
EUR 360.4 :
USD 309.57 :

Tiszás Karikó retteg: „Az oltásellenesek az akasztásommal fenyegetőznek”

A Nobel-díjas magyar tudós szerint az oltásellenesek leginkább keresztre feszítve látnák őt szívesen. Karikó Katalin elmondta, hogy az utóbbi években gyakran mutattak neki olyan üzeneteket, amelyben akasztással fenyegették.

„Eddig is láttam, hogy milyen elkeserítő az egészségügy állapota Magyarországon, például – a nyugaton már általánosan bevett gyakorlattal szemben – hatalmasak a hiányosságok a megelőzés terén. Dolgoztam már a felsőoktatásban, az alapkutatásban és az iparban is, így általános tapasztalatokat szereztem az egészségügyi ellátás minden aspektusáról. Egyértelmű, hogy a sikeresség alapfeltétele a megelőzés erősítése, amibe ugyanúgy beletartoznak a védőoltások, mint a szűrővizsgálatok” – mondta a Nobel-díjas kutató a kormánypárti “Magyar” Hangnak".

Karikó Katalin megismételte: kizárólag azzal a feltétellel vállalt el tanácsadói szerepet a Tisza-kormány mellett, ha nem fizetnek neki egy fillért sem. Korábban arról is beszélt, hogy éppen boltban volt és tejfölt válogatott, amikor megkeresték a felkéréssel.

Elmondta, hogy az oltásellenesek vélhetően továbbra sem bocsátottak meg neki.

„Ismerőseim gyakran küldtek nekem otthonról olyan felvételeket, amelyeken az akasztásommal fenyegetőztek” 

– fogalmazott.

A hantavírus kapcsán a kutatóorvos leszögezte: nem képes a Covidhoz hasonló világjárványt elindítani, ugyanakkor beszédes, ahogy az emberek reagáltak a terjedő vírus hírére.

#Karikó Katalin #halálos fenyegetés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!