Az M1 Híradó munkatársai közül legalább öt, egyes értesülések szerint akár tíz embert küldött harmincnapos állásidőre Horváth P. András, az MTVA megbízott vezérigazgatója – írja a HVG több, a közmédiánál dolgozó forrására hivatkozva. A felfüggesztettek között szerkesztők is vannak.

A propagandalap úgy tudja, hogy a közrádió Krónika című műsorának további öt munkatársa is harmincnapos állásidőre került. Az érintettek ezalatt megkapják a fizetésüket, munkát azonban nem végezhetnek.
Az intézkedés hat nappal az M1 Híradó augusztus 20-ra tervezett újraindítása előtt történt. A HVG információi szerint a csatornán már tesztadásokat tartanak.
A közmédia a lap megkeresésére azt közölte, hogy a munkatársakat a folyamatban lévő audit jelenlegi szakaszában, a vizsgálatok lefolytatása érdekében mentették fel a munkavégzés alól.
Munkaviszonyukról a lefolytatott vizsgálatok lezárását követően, azok eredménye alapján születik döntés. Az MTVA szerint az audit eredménye az érintettek elbocsátását és további foglalkoztatását egyaránt megalapozhatja.
Azt állították, hogy az intézkedés nem veszélyezteti a napi feladatok zavartalan és megfelelő minőségű ellátását.
A HVG úgy tudja, hogy az M1 hírigazgatóságát vezető Bodacz Balázst is meglepte a vezérigazgatói döntés. A Híradóhoz ugyanis eddig műsorvezetők érkezéséről lehetett hallani, új szerkesztők és háttérmunkatársak felvételéről nem. Bodacz és a Kossuth Rádiót vezető Kerényi György a közmédia sajtóosztályához irányította a lapot.
A dolgozók arra is panaszkodtak, hogy nincs megfelelő belső tájékoztatás, ezért a munkatársak jobbára folyosói értesülésekből próbálják megtudni, milyen változások várhatók.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
