A Jobbik alapszabályában bekövetkezett módosítások bírósági bejegyzésének teljes körű eljárására adott ügyvédi meghatalmazást idén áprilisban Vona Gábor akkori Jobbik-elnök a párt képviselőjeként Sneider Tamás feleségének, Szabó Edit Éduának és ügyvédi irodájának,- írja a Magyar Idők.

Ez derül ki abból a dokumentumból, amelyet a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságán nyilvános iratbetekintés során bárki megnézhet. Az április 27-én kelt meghatalmazással nyújtotta be Szabó Edit Édua irodája a Jobbik májusi tisztújító kongresszusán történt változások bejegyeztetési kérelmét is a Fővárosi Törvényszéknek.

A párt állítja, az elnök neje a 2016-s házasságkötésük óta nem dolgozik nekik
Fotó: Mirkó István

A cégbíróságon hozzáférhető iratokból az is kiderül, hogy Sneider Tamás feleségének ügyvédi irodája nyújtott be adatváltozást tartalmazó beadványt a Jobbik képviseletében idén márciusban is. Egy 2017. októberi változást tartalmazó kérelmet pedig Snei­der-Szabó Edit néven adott be.

Ismert, a Jobbikból kilépett Volner János saját közösségi oldalán tálalt ki a Jobbik pénzügyeiről, miután egykori pártja azzal vádolta őt, hogy korábban luxusjuttatásokat kért magának.

A Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Volner azt írta: „Sneider Tamás feleségének Vona Gábor jóvoltából havi egymillió forint ütötte a markát. Volt, hogy egyetlen helyen is megkeresett ennyit a párt négy különböző kifizetőhelye közül.”

A Jobbik állítása szerint Volner nem mond igazat, Sneider Tamás felesége pedig 2016-os házasságkötésük óta nem dolgozik a pártnak. Erről a múlt pénteki „rágalominfón” Szilágyi György beszélt.

A sajtótájékoztatóról a Jobbik közeli Alfahír azt írta, „Sneider Tamás felesége 2011-ben került munkakapcsolatba a Jobbikkal, majd 2016-ban házasodott össze az akkor még alelnök politikussal. A hölgy maga kérte, hogy a párt minden vele kötött szerződést bontson föl, ami meg is történt.” Arra a felvetésre, miszerint a Jobbikban van-e példa arra, hogy valaki a rokonát, házastársát valamilyen beosztásban alkalmazza, Szilágyi leszögezte, hogy ez törvényileg tilos, a Jobbik pedig törvényesen jár el működése során.

Volner azt is írta, „nem csak a jogászok kerestek ilyen jól, vegyük például Sneider Tamás mai napig a Jobbiknál foglalkoztatott barátnőjét, Kilián Alexandrát (a párt országgyűlési képviselőjelöltjét). Nála vajon rendben vannak a havi több mint egymilliós szerződések?” – tette fel a kérdést Volner.

Lapunk a parlament honlapján a nyilvános szerződések között kommunikációs, médiastratégiai tanácsadás címszó alatt három olyan, a Jobbik-frakcióval kötött szerződést talált, melyet Kilián Alexandra írt alá a Paradox Média Kft. nevében. Az egyik megbízás 2012. október 16-tól november 26-ig tartott 2,794 millió forint értékben.

Egy másik megbízás három hónapos időre 3,175 millió forintba került, míg a harmadik, három és fél hónapos megbízásért 3,81 millió forintot fizetett a párt a Paradox Médiának.

A Jobbik tagadta a politikus által leírtakat, azóta azt is közölték, a párt és több magánszemély is megelégelte Volner János hazudozásait, és beperlik a volt alelnököt.

Hozzáfűzték: perek indulnak továbbá azon, magukat sajtóterméknek nevező orgánumok ellen is, amelyek átvették Volner hazugságait. Volner lapunknak minderre úgy reagált, a Jobbik tagjainak megnyugtatása érdekében Sneider Tamásnak az összes Kilián Alexandrával és a feleségével az elmúlt években kötött szerződést nyilvánosságra kellene hoznia. Jelezte, ő mindazt, amit leírt, tudja bizonyítani.

Tegnap ráadásul előkerült egy hangfelvétel is, amelyen Stummer János, a Jobbik alelnöke a májusi tisztújításon a párt parlamenti gyakornoki programja prostitúciós jellegének felszámolásáról beszélt.

A Hír TV birtokába került hangfelvételen azt mondja, „felül kell vizsgálnunk a fizetett alkalmazottak körét. A becsületesen és mindent beleadva dolgozóknak nagyobb megbecsülés és odafigyelés, lustáknak és a lassúaknak lapulevél jár.

Megújítjuk a Jobbik utánpótlásképzését, felszámoljuk a Jobbik gyakornoki program prostitúciós jellegét, a helyi tagozatokban feltűnő tisztességes fiatalokat pedig nem elüldözzük, hanem segítjük előmenetelüket”. Érdekes, hogy Volner hétvégi bejegyzésében erre célozgatva írt arról, „nem engem kísérgettek semmihez nem értő, de piszok jól fizetett miniszoknyás kolleginák”. – Stummer János minél előbb át akarja venni Sneider helyét.

A hangfelvételből pedig látható, hogy Sneiderrel szemben sem lesznek gátlásai, ha a hatalmi harcot meg kell vívnia, és Sneider nem engedi át önként a helyét – mondta lapunknak a volt jobbikos.

Volner szerint ez a mostani Jobbik-háború más, mint az összes többi volt, mert itt most a párton belüli pánikról van szó. Hozzátette, nyolc százalékot esett a párt társadalmi támogatottsága, és szűkült a parlamenti helyek száma is, a pozícióharcok pedig oda vezetnek, hogy a jobbikosok most egymást jelentik fel, és egymásra nézve terhelő információkat hoznak napvilágra.

– Elképesztő felvételek és információk jutnak el hozzám is arról, hogy milyen belső aknamunka megy a pártban. A Jobbik önmagát szalámizza és szünteti meg, egymást nyírják az emberek a szűkülő képviselői helyek, szűkülő lehetőségek és a kasszakulcs megszerzése miatt. Egy erkölcsileg megsemmisülő párt méltatlan és mocskos végjátéka ez az egész – fogalmazott Volner.

 

Forrás: Magyar Idők

OSZD MEG VADUL: