2024. március 19. - Bánk, József
EUR : 394.46
USD : 361.89
Időjárás ikon

Nincs más út, csak a magyar út

[fb_button]

Csütörtökönként Csurka Istvánra emlékezik a Magyar Fórum. A MIÉP néhai elnökének korábbi írásait közöljük:

A vita természetesen az Országgyűlésbe is begyűrűzött. Támadták a belügyminisztert, aki akkor már Boross Péter volt, hibáztatták Antallt és természetesen felelőssé tettek engem, mint az antiszemitizmus kirobbantóját. A skinheadek, az Árpádsávos egyenruhák, a zászlók, a karszalagok arra kellettek, hogy antiszemitizmussal lehessen megvádolni a szervezőket, a rendőrséget, amely eltűrte. Már vád alatt állt a kormány, amelynek nevében engem „náci alapvetéssel” vádoltak, s ellenség volt az egész MDF is, amely ki sem állt mellettem.  A Bilderberg akció megfeneklett. Úgy látszik, mindig október 23-án feneklik meg.  Felszólaltam az országgyűlésben. Október 23-án a Kossuth Lajos téren nem a köztársasági elnöki intézmény és nem is csak az elnök személye, hanem egy népidegen, posztkommunista politikai kurzus lepleződött le. Ott állt több tízezer ember előtt a Magyar Köztársaság elnöke, egyszál maga kiszolgáltatottan és szánnivalóan, szembesülni kényszerülve azzal a ténnyel, hogy az „ünneplő közönség” nem annak látja, aminek ő hiszi magát. De ez a népidegen politikai kurzus 1989 óta álságos politikai akciókkal, blokádokkal, alkuk révén szerzett politikai pozícióinak önkényesen alkotmányellenes kiterjesztésével, a sajtóban és a tömegtájékoztatásban birtokolt monopolhelyzetének felhasználásával végeredményben egy akármilyen jelzővel ellátható kommunista restaurációt készít elő. Hiába igyekszik ez a politikai kurzus az európaiság, a demokrácia, a liberalizmus eszméinek kisajátításával a nép természetes igazságérzetét elnyomni, immár nagyon széles körben nyilvánvaló, hogy az új rend, a kialakuló piacgazdaság kulcspozícióinak megszerzéséről és megtartásáról van szó. Ez a hatalom a kulturális intézményrendszer és a tájékoztatás pozícióinak megtartásán és kiterjesztésén alapszik. Most már nyilvánvaló, hogy a mi négy-öt éve elindult csendes forradalmunk még nem fejeződött be és most már az a kérdés, hogy mi lesz az eredménye. Megvalósul-e vagy elhazudják. Ez a drámai kérdés jelent meg drámai módon október 23-án a Kossuth Lajos téren. Teljességgel hiábavaló, mesterséges és alantas ezt a vélemény-nyilvánítást néhány – egy mindannyiunk által elítélt korszak jelvényeit viselő – fiatalember művének tekinteni. És ezáltal a nemzet széles köreiben megjelenő elégedetlenséget és vélemény-nyilvánítást diszkvalifikálni. Ez a módszer Gerő Ernő emlékezetes október huszonharmadiki rádióbeszéde óta ismeretes. Volt ez a nép már bűnös nép, csőcselék, söpredék,és fasiszta horda, miközben a vérfürdőket rendező ávósokat kitüntették és bitorolt vagyonokhoz juttatták. A trükk most is ugyanaz. Ragadj ki az egészből egy kicsiny szeletet, nagyítsd fel, hitesd el a közvéleménnyel, hogy az ő törekvései azonosak a kicsiny csoportéval. És végül fojtsd el az ellened felkelt népmegmozdulást, hallgattass el mindenkit, aki a teáltalad meghatározott önző és részrehajló módon akarja a demokráciát, aki nem tartja igazságosnak a te gazdasági és politikai hatalombitorlásodat. Ezeket a fiatalokat már üldözték azért, mert hosszú volt a hajuk, azért mert szakállt növesztettek, azért mert felvonultak március tizenötödikén, azért mert saját zenei vonzalmaik vannak, s most azért mert egynehányuk ruházata nyilas vagy háborús német egyenruhákra emlékezetet. Ez sajnálatos, szomorú, de veszélyessé csak akkor válik, ha ezeket a fiatalokat továbbra is a társadalom peremére taszítjuk, ha továbbra sem kezdünk velük párbeszédet, és nem látjuk be, hogy ezért a jelenségért – amely egyébként világméretű – demokratikus intézményeink gyengesége a felelős Üdvös volna, ha a Kossuth téri esetből mindenki levonná a tanulságot és észre térne. A Göncz Árpád elrekesztésért, amely a Duna elrekesztésével egy időben történt, azok felelősek, akik fentebb vázolt restaurációs politikát kierőszakolják A kormány és a köztársasági elnök mögött álló erők szembenállása október 23-a óta letagadhatatlan tény. Ez önmagában is különös veszélyekkel terhes botrány, amely veszélybe sodorja az egész társadalmat, a demokratikus kibontakozást, a magyar jövőt. De ennél sokkal többről van szó. Ha ez így folytatódik, a jövőben nem csak ezen törésvonal mentén szakad ketté a magyar társadalom, hanem sokkal tragikusabb választóvonal mentén. Máris kétségtelen jelei vannak annak, hogy az elégedetlen, súlyos terheket viselő nép visszahúzódik, hátat fordít az intézményeknek, olyan életkerteket rak maga köré, amelyben nem alakítja, hanem elszenvedi a történelmet. Ezek a passzív rezisztenciák végül egy a magyar történelemben sajnos már unalomig ismert képlet kialakulásához vezetnek, amelyben van egyfelől az összeszövetkező hatalmi elit és van másfelől a sorsába beletörődött kisember, aki kénytelen kiskapukat keresni, a csendes szabotázs eszközeit kialakítani, csak az egyre nehezebben fenntartható otthon számára dolgozni és várni. Ez nem demokrácia, ez nem sorsváltozás, ez annak a lehetőségnek az elherdálása, amely a magyarság számára világméretű változások következtében megnyílt. A Kossuth Lajos téri elrekesztés ez ellen a végzet ellen emelte fel a szavát. A legsúlyosabb figyelmeztetés mindenki számára. Hogy így nem mehet tovább. A felelősség pedig innentől kezdve azoké, akik önző érdekeik által vezérelve nem hallják meg ezt a figyelmeztetést.Megvédtem tehát a kormányt, magunkat és minden hátsó szándék nélkül tettem, egyáltalán nem reméltem, hogy a belső támadások megszűnnek ellenem, s azt meg különösen nem, hogy a kormány működése megváltozik. Nem is változott. Folytatódott a kiszorításom, mégpedig azok érdekében azok kérésére vagy követelésére, akiktől megvédtem a kormányt. Azt azonban elkönyvelhettem magamban, hogy dr. Utólagként kezdtem utolérni magam. Sajnos azonban súlyos jóslatom, a nép és az elit végzetes kettészakadása, a nép passzív tűrésbe fordulása, amelyet most, utólag súlyosabb, történelmibb teljességű jóslatnak tartok, mint magát a tanulmányomat – bekövetkezett. A beletörődés és az önfeladása társadalma lettünk. A tanulmányom miatt kizártak az MDF-ből ez utóbbi előrelátásom nem hallotta meg jóformán senki.  Senki, akit illetett, senki, aki tehetett volna valamit nem tett semmit, s riadtan menekült a Bilderberg csoport terrorja elől. Mérlegem? Nincs mivel dicsekednem. A leleplezés után tizennyolc évvel még fennáll az a rendszer, amelyet lelepleztem. A párt és a mozgalom, amelyet magam köré hívtam és amely a magyar tisztesség, a kurucos csakazértis! bátorságával, önfeláldozásával körém állt és felejthetetlen élményekben, részesített, belehullott az időbe. A nagy seregléseknek már csak az emléke sajog. Köszönök mindent a társaknak, az önfeláldozóknak, a szerényeknek és a talpasoknak, a kitartóknak és a hívőknek. Eszméink, vállalásunk, hitünk átszűrődött egy másik nemzedékbe és most azok állnak helyt – talán - a globalizmus megújuló tornádói alatt, akik akkor ellenfeleim voltak, s akiket fiatalságuk is a másik oldalra sodort. De az idő, a sors igazságot tett. Ha úgy nem is, ahogy elképzeltük és vártuk, mert úgy már nem is lehet, ha sokkal nehezebb körülmények között is, egy szinte háborúsan porig rombolt hazában, mégis újra megindul az élet. Nehéz kimondanom, mert félek az elfogódottságtól: a magyar élet. Most már nincs más út, csak a magyar út. A többi pedig nem számít, vagy ahogyan Tömörkény István, árvízi mentésen ingyen dolgozó tiszai szegény embere mondja: „nem számos, nem uraknak történt.”

Forrás: Magyar Fórum

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató