2022. január 18. - Piroska
EUR : 355.89
USD : 311.53
Időjárás ikon

Egy transznemű személy lesz Svédország oktatási minisztere

Az országban júniusban alakult ki kormányválság, az új kabinet most kezdi meg működését. Az oktatásért egy transznemű személy lesz a felelős – szúrta ki a 888.hu. 

Lina Axelsson Kihlblom lesz az oktatási miniszter Magdalena Andersson új kormányában, jelentette be kedden az új kormányfő.

Az új svéd kabinet ezzel duplán történelmi: először lesz nő a miniszterelnök, és először lesz transznemű személy miniszter.


A Szociáldemokrata Párt vezetője hétfőn egy héten belül másodszor lett kormányfő. Magdalena Anderssont a múlt héten egyszer már megválasztotta a parlament, ám néhány órával később le is mondott a miniszterelnöki pozícióról, miután a Zöld Párt az ellenzék által benyújtott alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt kilépett a kormánykoalícióból.

Ezúttal Andersson egypárti kormányt kíván vezetni, amelynek irányítására 101 képviselő szavazott bizalmat, 173 ellenszavazat és 75 tartózkodás mellett. A svéd törvények szerint a miniszterelnököt akkor választják meg, ha a 349 képviselőből az abszolút többségnél, azaz a 175-nél kevesebb szavaz ellene.

Ő lesz a miniszterelnök: (jobbra Magdalena Andersson)

Forrás: Demokrata

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató