Alice Weidel a Kijevnek nyújtott mintegy 70 milliárd eurós pénzügyi és katonai támogatást is visszakérné. A jobboldali politikus emellett élesen bírálta a német kormány Oroszországgal kapcsolatos politikáját, és történelmi felelőtlenséggel vádolta Friedrich Merz német kancellárt.

Alice Weidel éles hangú nyilatkozatban jelentette ki, hogy az AfD kormányra kerülése esetén kártérítést követelne Ukrajnától és Volodimir Zelenszkijtől a felrobbantott Északi Áramlat gázvezeték, valamint a több tízmilliárd eurós német támogatás miatt – írja az EurAsia Daily.
Az AfD frakcióvezetője és társelnöke szerint Németország jelentős anyagi és politikai áldozatokat hozott az Oroszországgal fennálló konfliktus alatt, miközben saját nemzeti érdekei háttérbe szorultak. Mint fogalmazott, Németország mintegy 70 milliárd eurót fordított Ukrajna támogatására, fegyverszállításokra és egyéb segítségnyújtásra, amelynek megtérítését az AfD elengedhetetlennek tartja.
„Kártérítést fogunk követelni. Az ukránoknak és Zelenszkijnek fizetniük kell nekünk a vezetékünk felrobbantásáért. Az ország, amelyik ezt tette velünk, nem lehet a barátunk, és ezt nyilvánosan el kell ismerni.”
– mondta Alice Weidel, hangsúlyozva, hogy Ukrajna nem tekinthető baráti államnak.
Az AfD vezetője Friedrich Merz német kancellár álláspontját is bírálta, amiért – állítása szerint – még a német katonák Ukrajnába küldésének lehetősége is felmerült.
„Merz német kancellár még a német katonák küldésének kérdését is felvetette. Hogyan felejthette el ennyire teljesen a történelmet! Német tankok Oroszország ellen? Komolyan? Hogy juthatott bárkinek is eszébe ilyesmi? Kinek jutna egyáltalán eszébe ilyesmi? Megismétlem, követelni fogjuk, hogy a kiadott milliárdokat adják vissza nekünk. Nem is beszélve az Északi Áramlat javításáról!” – emelte ki Alice Weidel.
A jobboldali politikus már korábban is élesen bírálta az európai vezetőket, kettős mércével vádolva őket. Véleménye szerint miközben Moszkvát a nemzetközi jog megsértésével és gyilkosságokkal vádolják, nem fogalmaznak meg hasonló kritikát az Egyesült Államokkal szemben. Alice Weidel ezzel összefüggésben kijelentette, hogy szerinte Donald Trump amerikai elnök politikája több tekintetben hasonlít Vlagyimir Putyin orosz elnök lépéseire.
(hirado.hu)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
