Az orbánfóbiás történész teljesen átvette Magyar Péter narratíváját.
A napokban Lánczi Tamás élesen kritizálta Ungváry egyik eszmefuttatását, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke szerint munkássága a német szempontú történetírás példája. Az elnök szerint a vitatott szerepet játszó Schmidhuber emlékére rendezendő futással nemcsak egy idegen, megszálló hadsereg vezetőjének állít emléket, hanem szándékosan figyelmen kívül hagyja a magyar embermentőket, azok szerepét kicsinyíti.
Ungváry Krisztián időközben a Tisza -Szigetek és a tiszás Facebook csoportok sztárja lett a hasonló narratíva mentén született gondolataival.
Egyik ilyen eszmefuttatását a Magyar Hang számára adta elő, a “2026-ban eljön az igazság órája” címet kapott beszélgetésben.
Ebben előadta, hogy “adott esetben Magyarországon is történhet kormányváltás, tehát bármi furcsa esély van rá, bízom is benne, hogy ez megtörténik. A cinizmus jegyezném fogant az “Orbán Viktor nem veszíthet, ugyanis ha veszít, az egy olyan politikai kockázatot jelent, lásd Út a börtönbe program” zavaros gondolatsora.
“Tehát ha valaki eleget tesz a felvételi kritériumoknak, azt fel kell venni! Ha Ukrajna magyarán eleget tesz a felvételi kritériumoknak, akkor ez nem ízlés kérdése, hogy felvegyék vagy sem, és az nem lehet ellenérv, hogy az sokba kerül, mert ezen az érv alapján Magyarországot sem kellett volna felvenni, és Lengyelországot sem.” Ez a megjegyzés nem szorul magyarázatra, csupán annyi, hogy hazaszeretet nyomokban sem tartalmaz.
“Az a feladat, hogy Ukrajnát lehessen támogatni egy orosz agresszióval szemben anyagilag nem kellene, hogy okozzon problémát az Európai Unió országainak, hiszen a gazdasági potenciálja sokszorosa Oroszországénak, még külön-külön is. Ukrajnát fel fogja tudni szerelni ez a Tettrekészek Koalíciója megfelelő mennyiségű fegyverzettel. Ez tök nyilvánvaló. Nagy-Britannia és Franciaország mint két atomhatalom köt egy szerződést Oroszországgal és Ukrajnával, amiben az szerepel, hogy a határokra ezek a hatalmak kölcsönösen úgy adnak garanciát, hogy ezt azonnali katonai segítségnyújtás is követi, ha valaki megsérti” - mondta fel a brüsszeli tananyagot az ismert baloldali történész.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
