Az Országgyűlés keddi ülésén 193 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatot. Így december 25. és 26. mellett 24-e már idén munkaszüneti nap lesz.

A javaslat szerint december 24-én az üzletek zárva tartanak, ezzel a kereskedelemben foglalkoztatottak minél szélesebb köre számára lehetővé téve az ünnepi pihenést. Ez alól kivételek a vendéglátóhelyek, a szálláshelyek, a virág-, az édességüzletek, benzinkutak, és a vonat és buszpályaudvarokon, repülőtereken belül működő üzletek. Ezek továbbra is nyitva tarthatnak.
Az eddigi szabály szerint a december 24-i pihenőnapot december 12-én kellett volna ledolgozni. A most elfogadott javaslat ezt megszünteti és munkaszüneti nappá nyilvánítja 24-ét.
Mint ismert, a Jobbik 2024-ben és 2025-ben is népszavazási kezdeményezést nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen-e. 2024-ben a kérést a Kúria elutasította, 2025-ben pedig már a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is átengedte a kezdeményezést, de nem gyűlt össze elegendő aláírás.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
