Vélemények 2025. szeptember 08. - 06:41 Kapu Tibor: A HUNOR program tíz évvel ezelőtt még lehetetlen lett volna Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására – hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
Belföld 2025. augusztus 15. - 14:18 Kapu Tibor hétfőn tér haza Magyarországra A magyar űrhajós sikeresen befejezte rehabilitációját, és napokon belül visszatér Magyarországra. Alighogy hazatér, Kapu Tibor már élménybeszámolót is fog tartani a Millenáris Parkban.
Videók 2025. július 21. - 06:46 Kapu Tibor: Mi, magyarok szerencsések vagyunk, hazánkat körülhatárolják a Kárpátok, így nagyon jól látható fentről A visszaérkezés után kell 10 - 20 perc míg az ember felfogja, mi történt. A 20 napos küldetés annyira intenzív, annyira sok munkaóra, amit gyakorlatilag végig pörög az ember. Annyira sok az adrenalin a teljes küldetés alatt, hogy megnyugvás csak a visszaérkezés utáni percekben jön csak meg – mondta el Kapu Tibor a Mandinernek adott interjújában.
Videók 2025. július 15. - 13:13 Kapu Tibor elhagyta az űrkapszulát Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.A vízbe érkezést, a "splashdownt" követően a helyszínre érkez...
Belföld 2025. július 14. - 13:20 Levált az űrkapszula, megkezdte a hazautat Kapu Tibor Hétfőn megkezdődött Kapu Tibor visszatérése a Földre. A HUNOR-program magyar űrhajósa, Kapu Tibor több látványos művelet segítségével tér vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).
Belföld 2025. július 14. - 06:50 Axiom-4: Kapu Tibor visszatérése lesz a küldetés legbonyolultabb manővere Noha sokak számára tűnhet úgy, hogy az űrutazás napjainkra már rutinműveletté vált, de ez koránt sincs így. Amennyiben a műszaki-technikai feltételek és a meteorológiai körülmények lehetővé teszik az Axiom-4 misszió űrhajósai, köztük Kapu Tibor július 14-én hétfőn dokkolnak ki a Nemzetközi Űrállomásról, hogy megkezdjék a bonyolult visszatérési manővert, ami az űrkabin személyzete és a földi irányítás között zajló igen összetett és komoly körültekintést igénylő művelet lesz.
Vélemények 2025. július 04. - 22:59 Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok Isteni élmény volt részese lenni a Grace űrhajó felbocsátásának, és az azóta eltelt valamennyi nap egy csoda, beleértve azt is, amikor először megpillantottuk a Földet – mondta Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, aki pénteken a Nemzetközi Űrállomásról élőben válaszolt a sajtó kérdéseire.
Belföld 2025. június 26. - 09:09 „Üdvözlök mindenkit a világűrből” – 415 kilométerről jelentkezett be Kapu Tibor 2025. június 25-én útra kelt Kapu Tibor a világűrbe, az Ax-4 misszió startja tökéletesen alakult. Portálunk élőben közvetítette a teljes folyamatot.
Belföld 2025. június 18. - 08:56 Új időpontot adott meg a NASA, ekkor indulhanak Kapu Tiborék az űrbe Frissítette a NASA az indítás dátumát, legkorábban június 22-én indulhat a Nemzetközi Űrállomásra az Ax–4 legénysége – jelentette be a HUNOR – Magyar Űrhajós Program a közösségi oldalán.
Belföld 2025. június 14. - 18:31 Június 19-én indulhatnak Kapu Tiborék az űrbe Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton.Mint írták, a Zvezda modulban észlelt szivárgást elhárították, ug...
Belföld 2025. június 11. - 07:19 Újból elhalasztották Kapu Tibor űrmisszióját Újból elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását a Falcon-9 rakéta folyékonyoxigén-szivárgása miatt. A rakéta javítása miatt egyelőre nincs új időpontja a kilövésnek.
Külföld 2025. május 15. - 11:40 Elhalasztották Kapu Tibor űrutazásának kezdetét Hivatalos indoklás nélkül elhalasztotta a NASA az Ax–4-es küldetés kezdetét június 8-ra. A misszió eredetileg május 29-én kezdődött volna el. A Kapu Tibort is a soraiban tudó delegáció többek között orvostudományt támogató megfigyeléseket is végez majd a világűrben.
Belföld 2024. április 23. - 07:11 HUNOR: az Egyesült Államokban jártak tanulmányúton a magyar űrhajósjelöltek Áprilisban tíznapos amerikai egyesült államokbeli szakmai úton vettek részt a magyar űrhajósjelöltek Houstonban, majd Philadelphiában – közölte a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán h...
Belföld 2024. március 29. - 20:26 Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt izolációs tréningje Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra – közölte a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-...
Külföld 2023. február 23. - 11:44 „Isten áldja meg Magyarországot!” – így köszöntötték a török lakosok a magyar mentőcsapatot A részt vevő mentőcsapatok közül a Hunor volt az első olyan csapat a helyszínen, amely a nap 24 órájában végezte munkáját – emelte ki a parancsnok.Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapc...
Belföld 2023. február 12. - 20:28 A HUNOR mentőcsapat is hazajön Törökországból Napközben még arról tájékoztatott a katasztrófavédelem, hogy maradnak magyar mentőcsapat tagjai, most mégis bejelentették a hazatérést.Hunor mentőcsapat tagjai is hazatérnek vasárnap este a Liszt...
Külföld 2023. február 10. - 11:01 A magyar mentőcsapatok nem adják fel: centiről centire haladnak a romok alatt Egy hátfalára dőlt, néhol még lángoló épület romjai alatt kutatnak túlélők után a magyar mentőcsapatok a törökországi földrengés egyik leginkább sújtott területén, Antakyában, de csak centiméterr...
Belföld 2023. február 08. - 08:30 A magyar mentőszervezet már 12 túlélőt emelt ki a földrengés romjai alól Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda reggel.Mukics Dániel szóvivő elmon...
Belföld 2021. október 28. - 16:18 2024-ben ismét útra kelhet magyar űrhajós A HUNOR űrprogram keretein belül ismét járhat magyar űrhajós az űrben.Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a csütörtökön elindított magyar űrhajós-kiválasztási folyamatban részt vevőknek. A 30...