Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az alábbiakat írta friss Facebook-bejegyzésében:Kénytelen vagyok reagálni Szabó Tímea frakcióvezető asszony alaptalan vádjaira, aki tegnap a 24.hu...
Egyhavi tiszteletdíjával megegyező, vagyis 2 058 360 forintos büntetést kapott Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől Vadai Ágnes, a DK alelnöke. A hivatalos indoklás alapján a képviselő Dömö...
Közleményben reagált Szájer József a tavaly novemberi brüsszeli botrányára, melyről szerdán kerültek nyilvánosságra újabb felvételek. „Belgiumi ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a bel...
A Volner Párt elnöke szerint a jobbikosok csak azt csinálják, amit Gyurcsány tollba mond nekik, tehát Jakabék most kiszolgálják a baloldalt.Volner János ex-jobbikos képviselő, a Volner Párt elnök...
Berg Dániel, Cseh Katalin fiúcskája megosztotta a magvas gondolatait a közösség oldalon.(Ha valakinek nem mond semmit a neve, az nyugodjon meg, mert ez egy senki, csak szeret okoskodni. Pl. a sor...
Miközben a koronavírus-járvány Európában elemi erővel tombol és a tagállamok azon dolgoznak, hogy emberéleteket mentsenek, az Európai Parlament (EP) ismét megpróbálja rátenni a kezét a magyar emb...
Ahogyan tegnap arról beszámoltunk, a Kúria elítélte a magyargyalázó Tóta W.-t. Az ítélettel kapcsolatban megszólalt Gaudi-Nagy Tamás aki az ügyet képviselte. A teljes írás ide kattintva olvasható...
Tóta W. Árpád 2018. november 7-én a HVG-n Magyar ember nem lop, csak kalandozik címmel megjelent publicisztikájában azt írta:„Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztoga...
A főpolgármester örül annak, hogy a városért dolgozó munkatársak előnyt kapnak az oltási sorrendben- mondta ezt Karácsony Gergely az ATV Híradójának, annak kapcsán, hogy Müller Cecília bejelentet...
Az EU a mechanizmussal nyomást tud gyakorolni.„A héten az Európai Parlamentben szavazunk egy olyan állásfoglalásról, amiben felszólítjuk az Európai Bizottságot a jogállamisági mechanizmus alkalma...
Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt a feljelentést, amelyet Tényi István tett azért, mert Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnöke nyilváno...
De „ők, a momentumosok azért dolgoznak, hogy a politika gerincét kiegyenesítsék” – szögezte le a Momentum-vezér, aki nem tartja pr-akciónak, hogy hazugságvizsgáló gépre köti magát. Fekete-Győr A...
Élőben jelentkezett be tegnap este a vírustagadó kamudoktor.Elmondta, már 800 településen szervezkedik, és hozott létre vírustagadó csoportot. Ők már észrevették, hogy a katasztrófa felé megy az ...
Tombol a botoxos...„Annyi gyönyörű hagyományos keresztény családot lehet alapítani, ahányat csak akarnak, ezt nem zavarják meg az élettársak vagy az egyszülős családok. Sosem láttam még a sötétbe...
A szemkilövető videójában mondta el, hogy van jelenleg Gyurcsány Ferencné, aki a koronavírussal küzd.Gyurcsány Ferenc új videót tett közzé YouTube-csatornáján, amelyben arról beszél követőinek, "...
„Jó, hát a gyógyíthatatlan hülyeséggel nem tudok mit kezdeni, mert nincs olyan képesítésem” – reagált Schiffer arra, hogy sokak szerint ezzel a Fideszt támogatja.Az ATV vendége volt Schiffer Andr...
Picsogva emlékezett az alkalmatlan srác. Mint ismert, ma van a magyar-lengyel barátság napja."Az idei lengyel-magyar barátság napján Budapest és Varsó büszkén emlékezik nemzeteink évszázadokra vi...
Büszkén viseli, de meglepődött azon, hogy Kína valószínűleg kitiltotta a területéről, hiszen jelenleg is zajlanak a tárgyalások az EU és Kína közötti befektetési szerződésről, amivel kapcsolatban...
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal kérjen nemzetközi segítséget a koronavírusos betegek ellátására.A DK ügyvezető alelnöke keddi, online sajtótájékoztatóján azt ...
A Mi Hazánk Mozgalom támogatja egy új médiatörvény megalkotását, amelyet elsősorban a legdurvább cenzúrát gyakorlókkal, az RTL Klubot működtető Bertelsmannal és a Facebookkal szemben kellene megf...
Facebookozik a szemkilövető.Ezt írja:Két mondat, ami pontosan megmutatja hova jutottunk 10 év alatt:1. Lakosságarányosan Magyarországon hal meg a legtöbb ember a világon koronavírus fertőzés miat...