Matteo Salvini nem a levegőbe beszélt, amikor az év eleji választási kampányban ígéretet tett arra, hogy kitoloncolja az Olaszországban illegálisan tartózkodó bevándorlókat.

Egy frissen benyújtott és elfogadott rendelet értelmében ugyanis 2019 januárjától megszigorítják az ideiglenes tartózkodási engedélyek kiadását és eltörlik azok meghosszabbíthatóságát.

Az új szabályozás szerint azok a migránsok, akik a tartózkodási engedélyt nem kapják meg, illegális bevándorlóknak minősülnek, és két héten belül el kell hagyniuk Olaszországot.

Azok pedig, akiknek lejár az engedélyük, nem hosszabbíthatják meg azt, és ugyancsak kitoloncolásra számíthatnak.

Becslések szerint a rendelet azt fogja eredményezni, hogy 2020 végére közel 32 ezer migránsnak kell elhagynia Olaszországot, ez havi bontásban több mint kétezer kitoloncolt bevándorlót jelent.

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini migrációs politikája már eddig is sok támogatót hozott a politikusnak, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint pártja, a jobboldali Liga már a legnépszerűbb politikai formáció Itáliában, és nincs messze attól, hogy akár egyedül is képes legyen kormányt alakítani.
Forrás: 888.hu
OSZD MEG VADUL: