Vadhajtások

Szkopjei kormány: mostantól hivatalosan Észak-Macedóniának hívják az országot

A macedón kormány bejelentette kedden, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.

A közlemény szerint a névváltoztatáshoz szükséges jogi aktusok a hivatalos közlönyben is megjelentek kedd este.

A macedón hatóságok hétfőn kezdték meg a hivatalos épületeken olvasható feliratok cseréjét, a Macedónia elnevezést mindenhol Észak-Macedóniára változtatják meg. Vasárnapról hétfőre a macedón kormány épületéről is eltűnt a “Macedón Köztársaság kormánya” felirat, amelyet a napokban az “Észak-macedón Köztársaság kormánya” felirattal helyettesítenek majd. A névtáblát a macedón-görög határon is lecserélték már. Kedden pedig felvonták a NATO zászlaját a kormányhivatal épülete előtt.

Görögország: Soros megvette Ciprasztól a “Macedónia” nevet?

A macedón kormány és a NATO múlt szerdán írta alá a csatlakozási jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy Észak-Macedónia a katonai szövetség 30. tagja legyen. Erre várhatóan 2020-ban kerül sor.

Görögország azonnal ratifikálta is a jegyzőkönyvet, ennek következményeként pedig Macedóniát ezentúl Észak-Macedóniának hívják, és ezzel lezárult egy majdnem harmincéves folyamat, a görög-macedón névvita néven elhíresült diplomáciai csatározás.

Forrás: 888.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial