Vadhajtások

Már a hadsereg bevetése is szóba került a késelések miatt Nagy-Britanniában

A Sajid Javid brit belügyminiszter szerdán találkozik hét rendőri vezetővel, akikkel a késes támadások növekvő számának visszaszorításáról szeretne megbeszélést tartani. A hét rendőri elöljáró pont azokban a körzetekben vezeti a hatóság munkáját, amelyben a legmagasabbak a támadások száma.

A megbeszélésen  részt vesz a londoni, a liverpooli, a manchesteri, a birminghami, a dél-walesi, a sheffieldi és a leedsi rendőrfőnök – írja a Sky News.

A belügyminiszter a késes támadások kapcsán “szükségállapotról” (national emergency) beszélt. Ezt egyelőre nem fogják bevezetni, a kifejezés inkább arra utal, hogy azonnali beavatkozás kell a további esetek megelőzése végett.

A helyzet egyre kritikusabb, az elmúlt években meredeken emelkedett a késelések, ezen belül is a halálos kimenetelű támadások száma. Idén minden bizonnyal tovább folytatódik a tendencia, ugyanis

az év első három hónapjában már 35 embert késeltek halálra.

Az esetek azért is kavartak nagy port, mert sok a fiatal, vagy fiatalkorú áldozat. Nemrég Birmingham városában 12 nap alatt három tinédzsert késeltek halálra. Ketten 16 évesek voltak, az egyik áldozat 18 éves volt.

 

A hétvégén két 17 éves fiatal vesztette életét, egyikük Londonban, másikuk pedig Manchesterben. Ebben az esetben legalább sikeresen végezte a hatóság a nyomozást, mindkét fiatal ügyében elfogták a feltételezett tetteseket. A legtöbb ügy azonban megoldatlan marad.

Az helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy Gavin Williamson védelmi miniszter elmondta: a hadsereg és a védelmi minisztérium “mindig készen áll, hogy megsegítsen bármilyen kormányszervet”, utalva arra, hogy a helyzet megoldásában számíthat rájuk a belügyminisztérium. Mondani sem kell, hogy a hadsereg bevetése belföldön, talán a nagy természeti katasztrófákat kivéve, sosem mutat jól. A politikusok általában igyekeznek elkerülni ezt. Williamson felajánlása nagy visszhangot váltott ki és ezzel a leginkább a belügyminiszternek árt.

A bűnesetek növekedése miatt az ellenzék a Theresa May vezette kormányra mutogat, ám azt egyik fél sem hozta szóba, hogy a bűncselekmények nagy része mögött a migránsokból álló bűnbandák állnak. Azokban a városokban, ahol sok bevándorló él, így Londonban és Birminghamben a legmagasabb a késelések száma. A londoni rendőrség adatai szerint a tettesek több mint kétharmada migrációs háttérrel rendelkezik.

Eközben gyújtószerkezeteket találtak Londonban, Glasgow-ban és Edinburghban

Gyanús postai csomagok miatt kiürítették szerdán a skóciai Glasgow egyetemének fő épületeit és a Royal Bank of Scotland edinburghi központját.

A skóciai rendőrség – Police Scotland – tájékoztatása szerint a csomagokat a két intézmény postázóiban találták, átvizsgálásukat megkezdték – írja az MTI.

A Police Scotland szerint egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a két incidens összefüggne egymással.

A skót rendőrség beszámolójában nincs utalás arra sem, hogy az eset kapcsolódik-e az előző nap Londonban talált, postai küldeményekbe rejtett kis hatóerejű, házilagos kivitelezésű gyújtószerkezetek ügyéhez.

A Londonban talált gyújtószerkezetek A4-es méretű, megcímzett fehér postai borítékokban érkeztek két londoni repülőtér, a Heathrow és a City irodaközpontjaiba, illetve a hatalmas belvárosi Waterloo metrócsomópont és vasúti pályaudvar postázójába.

A Scotland Yard beszámolója szerint a szerkezetek a borítékok kinyitása esetén kisebb tűz okozására voltak alkalmasak.

A Londonban fellelt borítékokon ír postai bélyegek voltak, és a feladó címének rubrikájában egy részleges dublini postai cím szerepelt.

Személyi sérülés nem történt, a két londoni repülőtér és a pályaudvar forgalmát az incidens nem érintette.