Vadhajtások

Már megint a kettős mérce: Rácz Zsófia védelmében

Olvasom az 5%-os Jobbik, “nagyszerű” politikus asszonyának, Varga-Damm Andreának az írását Rácz Zsófiáról. Döbbenet! 

Mint ismert, tegnap a Fidesz a 22 éves egyetemista Rácz Zsófiát nevezte ki államtitkár helyettesnek.

Rácz Zsófiáról annyit tudni, hogy joghallgató, és korábban Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte volt. Nemrég tért vissza Washingtonból, ahol egy féléves ösztöndíjprogramban vett részt. Dolgozott politikai elemzőként is, rövid keresgéléssel kiderül, hogy a Fidesz-közeli Alapjogokért Központnál.

Illés Boglárka azért távozott a posztról, mert ő lett a Fidesz ifjúsági tagozatának, a Fidelitasnak az elnöke.

Ennyit Rácz Zsófiáról. Miközben olvasom a jobbikos boszorkányt, azért eltűnődöm egy kicsit, hogy milyen is a felhozatal a másik oldalon. Az egy dolog, hogy nem szépek (finoman szólva), de hogy ennyire semmirekellő emberek legyenek…

Néha fogom a fejemet és üvöltök magamban. Nézzük meg, mit írt a Facebookon ez az álszent!

Már az elején egy óriási balgaság Bundás Anditól:

 szép voltam, okos, rátermett

Hahaha! Aha, ok!

Majd folytatja:

egy biztos, hogy felelősséget terheltek Rád. Még az ifjúságpolitikához is kell élettapasztalat, nem elég a gyermekkor ismerete

Természetesen előbújik a jól megszokott kettős mérce is Varga-Damm szavaiban. Mintha ők nem ezt tették volna az ostoba Nagy Blankával:

Akik Téged ide hívtak, azok nem Neked akarnak jót, hanem saját maguknak.

A jobbikos így folytatja:

Aki ilyen korán a csúcsra ér, az nagyon hamar kiég

A kettős mérce megint itt van, természetesen a momentumos elvtársnőkkel szemben ez sem gond:

Az élet, különösen a fiatalok élete, Magyarországon nem az a csillogó világ, ahonnan Te jössz. Sőt, nagyon nem az.

Hamár személyeskedünk, akkor ne felejtsük el, hogy Varga-Damm ki van zárva az ügyvédi kamarából, mert a lakásmaffiának dolgozott… Aki már nem nagyon tud visszamenni a 2022 után a szakmába. Mellesleg van pofája pont most ilyet írni, mikor a Karácsony féle pozíció leosztása közben az utolsó csontváznak is adnak valamilyen zsíros állást. Pl. Vágó Pista szekértelme nem kifogásolható?

Mit fogsz csinálni 30 évesen, ha már nem leszel helyettes-államtitkár? Bemész majd egy ügyvédi irodába bojtárnak? Vagy a bíróságra fogalmazónak? Vagy elhagyod a pályát?

Varga-Damm mellett jutott nekünk több nagyágyú. Kicsit vizslassuk meg, hogy milyen a felhozatal:

Kunhalmi Ágnes (szovjet lány):

Ővele kapcsolatban, most hirtelen az ajtónak rohanásos mutatványa, meg a harminc fokfőtfokfőt-ös dadogása jut eszembe. Nemrég elborzadtam, mikor megtudtam, hogy fiatalabb nálam szegényke, azaz 82-es születésű. Kb.45-nek gondoltam őt…

Bősz Anett, a diszperzites vödörfejű liberális, aki nemrég egy olyan cikkel kapcsolatban Orbánozott, ami Írországban történt. Majd elkezdett minket ócsárolni, mert felhívtuk rá a figyelmét. Fenyegetéseket kapott a Facebookon, de őt nem zavarta a posztja alatti mocskolódás Orbánnal kapcsolatban.

Bangóné Borbély Ildikó: 

Ő is egy nagy “kedvencünk”. A helyesírási hibáiról hírhedt patkányozóról nem is kell sok szót ejteni, csak rá kell nézni. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy éppen ma 15 éve a december 5-i gyalázatot vele propagálták Gyurcsányék.

Vadai Ágnes:

Gyurcsány jobbkeze, a másik Oscar-díjas elvtársnő.

Szél Bernadett

A párt nélküli oknyomozó, tényfeltáró. A lyukas zoknis Hadházy lelkitársa, aki télen az MTVA-ba költözött, illetve az egész nyarat a rőszkei migránstáborban töltötte. A sok pozitív dolgot tőle sem lehet felidézni.

Gy. Németh Erzsébet

Gyurcsányék bukottja, aki végül Kamu Geri alpolgármestere lett.

Cseh Katalin és Donáth Anna:

A két hazaáruló momentumos lett az ellenzék legnagyobb kedvence. Az erőszakoskodó ex-mszp-s Donáth László kislánya és az életellenes szakértő CS1K. Botmixer, román és szlovák pártok, szivárványos zászló… igazi européérek, mindent kedvelnek, ami magyarellenes. Ők is fiatalok, mint Zsófia, de őket nem éri ezért kritika.

Szabó Tímea: 

A lerobbant arcú, “isiászos” képviselőnő, az egyik leggusztustalanabb karakter az Országgyűlésben. Persze szigorúan csak Tordai után, aki nem véletlenül a párttársa.

Schmuck Erzsébet:

Vele kapcsolatban sem jut eszembe semmi konkrét, de ott ül a Parlamentben busás fizetésértés és néha szidja a Fideszt, mint a bokrot.

Nagy Blanka:

A nemrég felfedezett üdvöskéjük, egy trágár beszólással hívta fel magára a figyelmet. A közjogi méltóságainknak szólt be. Azt is egy filmből vette, nem nagyon van neki se kreatívitása.

Tényleg ezek a szerencsétlenek állnak bele egy fiatal lányba!?

Az előítélet már megvan, de önkritika is kellene, elvtársnők!

 

Bede Zsolt – Vadhajtasok.hu

T.me/bedezsolt  |  vk.com/bedezsolti