Élő tudósításunk a harmadik napon. Cikkünk folyamatosan frissül.
Közvetítésünkben 10 friss hír jelenik meg egy oldalon, utána lapozhatóvá válik. Élő közvetítésünkben minden tartalom külön linkelhető és osztható.
Folyamatosan frissülő tartalom!
Kína ellenzi az Ukrajnával kapcsolatos szankciókat
Kína szombaton kijelentette, hogy az ukrajnai katonai művelet miatt Oroszországra kirótt nyugati szankciók nem oldják meg a válságot - írja az Rt.com.
Számos ország átfogó korlátozásokat vezetett be Moszkvával szemben, sújtva egyebek mellett bankjait, kereskedelmét és legnagyobb légitársaságát. Wang Yi külügyminiszter német kollégájával, Annalena Baerbockkal folytatott telefonbeszélgetés során tette meg észrevételeit.
A kínai külügyminisztérium szerint Wang azt mondta, hogy
"Kína nem támogatja a szankciók alkalmazását a problémák megoldására, és még inkább ellenzi az egyoldalú szankciókat, amelyeknek nincs alapja a nemzetközi jogban".

"Régóta bebizonyosodott, hogy a szankciók nemhogy nem oldják meg a [meglévő] problémákat, hanem újakat hoznak létre, ami "vesztes-vesztes" hatást eredményez a gazdaságra és beavatkozik a politikai rendezés folyamatába"
- tette hozzá.
A miniszter elmondta, hogy
Kína ellenzi mind az erő alkalmazását, mind a szankciókat Ukrajnával kapcsolatban.
Úgy vélte, hogy Oroszországnak a NATO keleti terjeszkedésével kapcsolatos "jogos biztonsági követeléseit" "megfelelően kezelni kell". Moszkva azt mondta, jogilag kötelező erejű biztosítékokat kér arra, hogy a NATO soha nem fogadja el Ukrajnát tagállamnak, és kivonja csapatait Kelet-Európából - olyan követeléseket, amelyeket az Egyesült Államok vezette blokk elutasít.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az EU-tagállamok és több más ország újabb átfogó szankciókat vezetett be Moszkvával szemben, miután csütörtökön katonai műveletet indított Kijev ellen. Oroszország azzal érvelt, hogy a lépésre a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok védelmében volt szükség, amelyek a 2014-es kijevi puccs után szakadtak el Ukrajnától. Ukrajna szerint Oroszország támadása teljesen indokolatlan volt.
Oroszország pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ukrajnai hadműveletet elítélő határozattervezetét, Kína pedig tartózkodott a szavazáskor.
Berlin szerint a Wanggal folytatott telefonbeszélgetése során Baerbock "hangsúlyozta, hogy Kínát az ENSZ legfőbb döntéshozó testületének állandó tagjaként különleges felelősség terheli" az ukrajnai eseményekért.
Az EU valamennyi országából kitilthatják az orosz repülőket
A Reuters szerint erről tanácskoznak ma az uniós külügyminiszterek.
Horvát önkéntesek indulhatnak Ukrajnába
A horvát Nova TV-hez tartozó Dnevnik című internetes lap szerint horvát önkéntesek indulnak napokon belül Ukrajnába.
Az ukrán hadsereghez akarnak csatlakozni, az ország védelmében, az oroszok ellenében a zágrábi hírek szerint.
Erről elsőként Ivan Corkalo horvát újságíró adott hírt erről a Twitteren, további részleteket ígérve, majd maga a Dnevnik is beszámolt a hírről.
A horvát információk szerint az önkéntesek napokon belül csatlakozhatnak az ukrán hadsereghez. A horvátok rendelkeznek háborús tapasztalatokkal, magas a katonai moráljuk, és segíteni akarnak az ukrán hadseregnek – egyelőre csak ennyit lehet róluk tudni.
A Magyar Honvédség azt kéri, senki ne osszon meg semmit a magyar csapatok mozgásáról
„Bármit is tudsz a magyar csapatokról ne beszélj!”
– tett közzé a Facebookon egy fotót a Magyar Honvédség. Arra kérték a lakosságot, hogy se a csapatok mozgásáról, se az érintettek beosztásáról, se dátumokról, se felszerelésről, se feladatról ne számoljanak be sehol, senkinek, se telefonon, se emailen, se Facebookon.
A helyi romák elloptak egy orosz tankot Herszonban
Mindenki részt vesz az ellenállásban. Elismerték a romák bátorságát.
Helyi romák loptak el egy orosz tankot a Herszon megyei Ljubimivka faluból – tudatták a helyi lakosok február 27-én. Elmondásuk szerint „Herszon megye lángokban áll”, írja a kárpátalja.ma.
Korábban az UNIAN arról adott hírt, hogy
civilek vonultak ki az utcára a Csernyihiv megyei Korjukivka faluban, hogy megállítsák az orosz tankokat.
A falusiak merész vállalkozását Anton Herascsenko belügyminiszteri tanácsadó is megosztotta. A tárcavezető elismerését fejezte ki a bátorságukért.
Hatalmas robbanás Kijev közelében
🇷🇺🇺🇦‼️ Hatalmas robbanás Kijev közelében!
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) February 27, 2022
Füstfelhő emelkedik Irpen fölé, amelynek közelében heves harcok folynak. pic.twitter.com/zQpWWoFG9B
Románia is fegyvereket küld Ukrajnába
Klaus Iohannis román elnök jelentette be, hogy Románia humanitárius és katonai segítséget is küld Ukrajnának, és támogatnak további lehetséges szankciókat is Oroszországgal szemben.
Romania joins its partners in supporting new sanctions to strengthen even more our common response to Russia’s invasion of Ukraine. Additional 🇷🇴 humanitarian and military support is to be sent to Ukraine 🇺🇦 @ZelenskyyUa #StandWithUkraine
— Klaus Iohannis (@KlausIohannis) February 27, 2022
Tiffán Zsolt: Amíg a világ nem ébred rá, hogy az ukrán nép legnagyobb ellensége Vologyimir Zelenszkij, addig nem lesz béke és rend!
Amíg a világ nem ébred rá,hogy az ukrán nép legnagyobb ellensége Volodimir Zelenszkij,addig nem lesz béke és rend!
Ez olyan egyszerű, mint a faék! De addig rengeteg vér fog folyni! Most arról ne beszéljünk, hogy az index, meg hasonszőrű elvbarátaik hogyan dramatizálják egy magyar fiú halálát a fronton, mert ez undorító és álságos! Az ő halála nekik üzlet, nekünk mélységes fájdalom. Mert minden magyar elvesztése egy idegen háborúban egy kiszakított darab a magyar lélekből!
Ezek(indexék,meg a többiek) akkor, mikor nap mint nap sárba döngölték a kárpátaljai magyarok jogait, lapultak,mint a szar a fűben! Amúgy is…ezek olyan büdösek,hogy még a macska se kaparná el őket…
Nos! Drága,egyetlen, kicsimuci,rózsaillatú szabadkőmíves barátaim! Vigyétek már el ezt a hülyegyereket Ukrajnából! Ti csináltátok ezt az egészet,mondjuk már ki, nyíltan!
Mark! Te,aki a legtöbbet kerestél ezen a borzalmon, és ártatlan emberek vérén, vegyél neki valahol egy villát, aztán ott, együtt kebelbarátaitokkal, kiket egy kanál vízben megfojtanátok, koccintsatok egy utolsót! Vigyétek magatokkal az összes hülye, felelőtlen magyarországi politikust,aki veletek együtt sajnálkozik a történtek miatt, vagy magyar katonákat küldene idegen háborúba! Dugjátok fel közben a varjakká vedlett békegalambjaitokat magatoknak! Mert ez a ti bűnötök! Minden pillanat,ahogy egy ártatlan ember meghal ebben a borzalmas háborúban, az idők végezetéig száradjon a kibaszott, üzletszerű lelketeken!

Brit külügyminiszter: Putyinnak a háború a vég kezdete lehet
Lizz Truss brit külügyminiszter szerint az Ukrajna elleni orosz katonai támadás a vég kezdete lehet Vlagyimir Putyin elnöknek.

Truss a Sky Newsnak azt is kijelentette, hogy erős és bátor ukrán ellenállást láthatunk, Putyin pedig stratégiai hibát követett el, mert az orosz gazdaságnak jelentős károkat okoznak majd a gazdasági szankciók. A politikus tart attól, hogy a vérontás hosszú ideig eltart, lehet, hogy évekig is. (BBC)
Zelenszkij: Az oroszok bármire célpontként tekintenek
Vasárnap reggel ismét jelentkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki többek között arról beszélt, hogy külföldieket is várnak az ukrán védelmi egységekbe, és hogy hajlandó tárgyalni Putyinnal, de csak olyan országban, amely nem lépett fel agresszívan Ukrajnával szemben.
Az Instagramra is feltöltött videó szerint emellett az is elhangzott, hogy az elmúlt éjszaka brutális volt, és az oroszok lakónegyedeket és olyan városrészeket is lőnek, ahol nincs és soha nem is volt katonai infrastruktúra.
Ma egyetlen olyan dolog sincs az országban, amelyet a megszállók ne tartanának elfogadható célpontnak. Mindenki ellen harcolnak. Minden élőlény ellen harcolnak – az óvodák, a lakóépületek, sőt a mentők ellen is.
Zelenszkij hozzátette: Vaszilkiv, Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv és sok további városban most olyan körülmények között kénytelenek élni az emberek, amilyenre a második világháború óta nem volt példa.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonВолодимир Зеленський (@zelenskiy_official) által megosztott bejegyzés
#Élő #Oroszország #Ukrajna #háború
