Az ukrán hatóságok jelentése szerint az orosz csapatok elfoglalták a zaporizzsjai atomerővűvet, amit az éjjel tüzérséggel is támadtak. "Az erőműt üzemeltető személyzet felügyeli a termelő egységek állapotát" - közölte egy helyi hatóság a Reuters jelentése szerint. (BBC)
Az atomerőmű Enerhodar városában van, Dmitro Orlov polgármester egyelőre még nem számolt be róla, hogy elfoglalták volna az erőművet, legutóbb másfél órája írt arról, hogy mi a helyzet a városban. "Jelenleg az utcák csendesek, és nem látni idegeneket. Azok, akik a menedékhelyen éjszakáztak, hazatérhetnek" - írta, de azért a "feszült helyzetre" tekintettel mindenkinek azt javasolta, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék az utcákon.
Folyamatosan frissülő cikkünk
Orbán Viktor: a baloldal a háború oldalán áll
Ezt írja a magyar kormányfő:
A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja.
Mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belevisz bennünket a háborúba. Katonát küldeni az azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak. Fegyvert küldeni az azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog, de akivel szemben azt a fegyvert használják, annak az ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, mennyi ideig.
Ha Magyarországon át szállítják a fegyvert Kárpátaljára, ezzel katonai célponttá alakítanánk az éppen Kárpátalján áthaladó konvojt – egy olyan helyen, ahol még nincs is háború –, az azt jelenti, hogy mi vittük oda, mi provokáltuk oda a háborút.
Észnél kell lenni, nem lehet össze-vissza beszélni, nem lehet össze-vissza javaslatokat tenni, és nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal. Ez nem ennek az ideje. Itt most Magyarország érdekei mellett kell kiállni. Most nem amerikai szemmel kell nézni ezt a konfliktust, meg nem francia, meg nem német szemüvegen keresztül, ezt magyar szemmel kell nézni. És magyar szemmel nézve ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága. Ehhez ki kell maradni a háborúból, és ezért a baloldalnak a háborúba sodró javaslatainak ellen kell tudni állni. El kell engedni a fülünk mellett, vagy határozottan ellent kell mondani.
Lengyelországban letartóztattak egy spanyol riportert, akit azzal gyanúsítanak, hogy orosz kém
Az orosz származású Pablo Gonzálezt február 27-ről 28-ra virradó éjszaka vették őrizetbe Przemyślben, a lengyel-ukrán határ közelében fekvő városban.
A lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) szerint González az orosz katonai hírszerzés (GRU) ügynöke. A vád szerint González újságírói álcáját kihasználva közlekedett Európában és más kontinenseken, és őrizetbe vétele előtt Ukrajnába akart utazni, hogy ott folytassa tevékenységét.

A Publico című online újság és a La Sexta televízió is elismerte, hogy González a munkatársuk volt.
Már Mariupolban is fosztogatnak az emberek, mert nincs élelem
A város legnagyobb bevásárlóközpontját fosztogatják:
🇺🇦 Mariupolban is elkezdtek fosztogatni pic.twitter.com/LsDgwDZnPS
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) March 4, 2022
Belgrádban több ezren tüntetnek az oroszok mellett
"Az oroszok és a szerbek testvérek."


A szerb fővárosban oroszpárti tüntetés kezdődött ezekben a percekben:
Capital of Serbia, Beograd (Belgrade) -- right now
— ASB News / MILITARY〽️ (@ASBMilitary) March 4, 2022
(few mins ago) #republikasrpska pic.twitter.com/0P4vVulBW0
Beograd pic.twitter.com/tOVCzdtOR3
— Comara (@Comara50) March 4, 2022
Ők egyszer már megtapasztalhatták a NATO "kedvességét"...
Az orosz különleges hadműveletekről ismert "Z" betűket mutogatják a tüntetők:

Szól az orosz himnusz is:
Russian Anthem sounding through the streets of Serbia’s capital Belgrade as thousands of people gather to show support for #Russia — right now pic.twitter.com/rTOlxu6Mdh
— ASB News / MILITARY〽️ (@ASBMilitary) March 4, 2022
Falfirkák Belgrádban:
Beograd pic.twitter.com/0vjHqnsbu2
— Jovin Mickey (@JovinMikey) March 4, 2022
Már több mint egymillióan menekültek el Ukrajnából
Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) adatai szerint az orosz invázió kezdete óta több mint 1,2 millió ember menekült Ukrajnából a szomszédos országokba – közölte a Guardian.
Az ENSZ Gyermekjóléti Szervezete (UNICEF) becslése szerint a menekültek között félmillió gyerek van.
Mariupolban nincs víz, fűtés és áram
És fogy az élelmiszer is, miután öt napja ostromolják a várost az oroszok, közölte Vadim Bojcsenko polgármester.
Azt kérte, hadd kapjanak humanitárius korridort, hogy elhagyhassák a várost.
Egyszerűen elpusztítanak minket.
– mondta.
Egy izraeli tévében már a Csillagok háborúját mutogatják
Az izraeli 13-as csatorna egy Star Wars-űrhajót mutatott az oroszok ukrajnai különleges hadműveletéről szóló élő adásban - jelentette a helyi média.

Az "Israel Today" szerint a felvételen a lezuhant űrhajó látható és két rohamosztagos is áll mellette.
🇮🇱 Az izraeli 13-as csatorna egy Star Wars-űrhajót mutatott az oroszok ukrajnai különleges hadműveletéről szóló élő adásban - jelentette a helyi média.
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) March 4, 2022
Az "Israel Today" szerint a felvételen a lezuhant űrhajó látható és két rohamosztagos is áll mellette. pic.twitter.com/QlNzpUBjGR
Kuleba: Ne engedjék, hogy Putyin Szíriát csináljon Ukrajnából!
Az ukrán külügyér felszólította a NATO-t:
"Cselekedj most, mielőtt túl késő lenne!"
Dmitro Kuleba sürgette a szövetséget, hogy
ne engedjék, hogy Putyin orosz elnök Ukrajnát Szíriává változtassa.
„Készen állunk a harcra. Folytatjuk a harcot. De partnerekre van szükségünk, akik most konkrét, határozott és gyors lépésekkel segítenek bennünket.” - mondta Kuleba.
⚡️Ukraine's FM to NATO: Act now before it’s too late.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) March 4, 2022
Dmytro Kuleba urged the alliance to not let Russian President Putin turn Ukraine into Syria. “We are ready to fight. We will continue fighting. But we need partners to help us with concrete, resolute and swift actions, now.”
Újabb videót osztott meg Kadirov
A Csecsen Köztársaság vezetője, Ramzan Kadirov közzétett egy videót a köztársasági különleges erők egyik bázisáról az ukrajnai különleges művelet övezetében.
Menekülnek az emberek Dnyipropetrovszkból
🇺🇦 Menekülnek az emberek Dnyipropetrovszkból pic.twitter.com/LtiKIkvrx5
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) March 4, 2022
