Vélemények 2021. október 16. - 11:16 FeGyőr: Nincs kizárva, hogy leszek én még miniszterelnök-jelölt A Momentum volt elnöke a Jelennek adott interjúban azt mondta: szívesen befejezte volna mandátumát, de a mostani helyzet új lehetőségeket ad neki. Szerinte a Fidesz látja, hogy az előválasztás me...
Vélemények 2021. október 16. - 08:00 FeGyőr: Kifejezetten túltoltam a baszatáskát A Momentum volt elnöke szerint jó volt a februári belépője, de „utána jött a harmadik hullám, és utána a Partizán, és utána a nyár”.Interjút adott a Jelen című hetilapnak Fekete-Győr András, a be...
Vélemények 2021. október 13. - 21:19 FeGyőr: maximum néhány hónap Orbán-rendszert vagyok hajlandó még elviselni A Momentum lemondott elnöke közösségi oldalán osztotta meg, hogy leszavazott Márki-Zay Péterre, mert szerinte„a Fidesz immáron egyedül az ő győzelmétől retteg. Mert minden felmérés szerint vele v...
Vélemények 2021. október 12. - 22:10 FeGyőr: Nem álltam készen a miniszterelnökségre A Momentum bukott elnöke – pártjával együtt – kudarcként élte meg előválasztási teljesítményét, ezért mondott le. Ugyanakkor hangsúlyozta: „annyi feladat van Magyarországon, mint égen a csillag”,...
Vélemények 2021. október 12. - 07:09 FeGyőr bízik benne, hogy 2022 után ott lesz a parlamentben A Momentum lemondott elnöke a következő időszakban kampányolni fog a képviselőjelöltjeik és a közös miniszterelnök-jelölt mellett.A Momentum küldöttgyűlése után vasárnap este beadta lemondását Fe...
Vélemények 2021. október 11. - 07:31 FeGyőr nem tűnik el, rendszerváltásra készül Fekete-Győr András öt és fél év után lemondott a Momentum elnöki pozíciójáról, ám jelezte, ez nem azt jelenti, hogy teljesen hátat fordítana a pártnak.A bukott politikus a miniszterelnök-jelölti ...
Belföld 2021. október 10. - 17:34 Darabjaira hullik a Momentum, Fekete-Győrt ma buktatnák meg A Momentum elnökségén belül is felütötte a fejét a bizalmi a válság a Magyar Nemzet információi szerint. A portál úgy tudja, Fekete-Győr András még ma lemondhat pártvezetői tisztségéről. A moment...
Vélemények 2021. október 07. - 16:32 Kitört a Jakab - FeGyőr háború: Minket jobbikosokat ne szólítgasson fel senki, kit támogassunk Közösségi oldalán ment neki a Jobbik-elnök Fekete-Győr Andrásnak.Mint arról mi is beszámoltunk, csütörtök délután rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Fekete-Győr András, hogy a Momentum az...
Belföld 2021. október 07. - 13:57 Rábaszatáska: Rendkívüli bejelentésre készül Fekete-Győr András Nem tudni, mi lesz a fél háromkor tartandó sajtótájékoztató témája.Tippünk: vagy lemond, vagy coming out...Rendkívüli bejelentést tesz délután fél háromkor Fekete-Győr András, a Momentum elnöke é...
Vélemények 2021. október 06. - 10:31 FeGyőr: fifty-fifty az esélye annak, hogy én maradok a Momentum elnöke Miután az előválasztás első fordulójában csupán 3,4 százalékot ért el, Fekete-Győr bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, hogy maradjon-e a Momentum elnöke vagy sem.„Rosszul menedzseltük a ...
Vélemények 2021. október 05. - 08:45 Itt a dráma: FeGyőr bizalmi szavazást kezdeményezett magával szemben Az előválasztáson 3%-os támogatottságú pártelnök megszólalt a Facebookon.Ezt írja a momentumos srác:Vállalom a felelősséget; bizalmi szavazást kezdeményeztem.A médiában az előválasztási eredménye...
Vélemények 2021. október 02. - 15:40 Fekete-Győr András nagyon kiakadt Jakab Péterre A Momentum miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán reagált arra, hogy a Jobbik első embere azt nyilatkozta, „ha az előválasztás második fordulójába jutott két jelölt, Karácsony Gergely és Márki...
Vélemények 2021. október 02. - 08:06 A 3,4 %-os FeGyőr nagyon büszke, nem mond le, mert az a "gyávák útja" Fekete-Győr András momentumos miniszterelnök-jelölt az ellenzéki előválasztás első fordulójában saját pártjánaik jelöltjeit alulmúlva, a szavazatok csupán 3,4 százalékát szerezte meg, utolsó hely...
Belföld 2021. október 01. - 20:33 Soproni, Orosz, Donáth Anna: ők adhatják meg a kegyelemdöfést Fekete-Győrnek Forrong a Momentum a BENNFENTES-hez eljutott információk szerint Fekete-Győr András - és így a Momentum - megalázó, 3%-os eredményei miatt.A kudarcért egyértelműen a pártelnököt okolja a tagság é...
Vélemények 2021. szeptember 30. - 16:27 FeGyőr szerint "megtisztult" ellenzékkel vághatnak neki a "harcnak" Mondja ezt úgy a buta kisfiú, hogy Gyurcsány a főnökük...A Momentum leszerepelt, 5. helyen végzett bohóca szerint az előválasztással sikerült visszahozni Magyarországra azt, amit Orbán Viktor ren...
Belföld 2021. szeptember 30. - 00:35 Dobrev tarol, Karácsony kullog, Jakab meg eltűnt Késő délután óta lassan, de folyamatosan érkeznek az adatok az előválasztás első fordulójáról. Mostanáig 40 körzet eredményét jelentették be. Ez alapján Dobrev Klára vezet Karácsony Gergely és Má...
Vélemények 2021. szeptember 29. - 22:57 Fekete-Győr: a Momentum közössége eldönti, le kell-e mondania A Momentum miniszterelnök-jelöltje az előzetes adatok alapján az utolsó helyen van. Az ATV Híradó kérdésére, hogy emiatt lemond-e, nem válaszolt egyértelműen.Fekete-Győr András úgy fogalmazott: „...
Vélemények 2021. szeptember 29. - 13:35 "Matematika 2. osztály vagy számológép" - Hollik István lebuktatta FeGyőrt A Momentum elnöke az előválasztási adatokkal akart villogni a legújabb bejegyzésében, azonban nem sikerült túl jól.Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója leplezte le, hogy tévesen számo...
Vélemények 2021. szeptember 29. - 10:46 FeGyőr: Egyedüli miniszterelnök-jelöltként vettem részt a pécsi Pride-on Eltöröljük a Fidesz és a Jobbik által megszavazott homofób törvényt.„Semmi nem mutatja olyan jól, hogy miért kell megújítani az ellenzéket ezen az előválasztáson, mint az, hogy még 2021-ben is eg...
Belföld 2021. szeptember 29. - 07:37 FeGyőr: a következő körben a Momentum a DK-s politikus kizárására fog voksolni Fellebbezést nyújtott be az MSZP Ráczné Földi Judit ügye kapcsán az Országos Előválasztási Bizottságnál, így 24 órán belül másodfokon újabb döntés várható az ügyben - erről Fekete-Győr András bes...
Vélemények 2021. szeptember 28. - 16:36 FeGyőr: A svájciak közel kétharmada támogatta az azonos neműek házasságát! A momentumos örül a svájci népszavazás végeredményének.Korábban már azt is hangoztatta, hogy a magyar iskolákba beengedné az LMBTQ-szervezeteket...Ezt írja a Facebookon a hazaáruló:A svájciak köz...
Vélemények 2021. szeptember 26. - 20:00 FeGyőrék szerint valahol bujkál még egy antiszemita jelölt az ellenzéki pártoknál Vajon Ózd után Szentendrén is bomlik a Moslék-koalició?Buzinkay György szentendrei Momentumos képviselő és a párt elnöke arról beszéltek, hogy valahol bújkál egy antiszemita a jelöltek között!FeG...
Vélemények 2021. szeptember 26. - 14:31 FeGyőr szerint Orbán a legkisebb magyar és hamarosan vége A Momentum-elnök szerint Orbán „a legkisebb magyar”.Fekete-Győr András szerint Orbán Viktor „a legkisebb magyar”, akinek még „a saját lánya is a lábával szavaz a rendszer ellen”.Vagy inkább a bűn...
Vélemények 2021. szeptember 24. - 21:51 FeGyőr álhírt terjesztett Novák Katalinról Úgy tűnik az álhírterjesztés nem csak a baloldali médiumokra, de a politikusokra is jellemző, Fekete-Győr András például Novák Katalinról terjesztett valótlanságot közösségi oldalán. A Momentum e...