Harminckét évvel ezelőtt ezen a napon az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot – írta Novák Katalin hivatalos Facebook-oldalán. A köztársasági elnök a bejegyzésben úgy fogalmazott: „B...
Felavatták a világ legnagyobb székelykapuját Sokorópátkán, egy nappal a nemzeti összetartozás napja előtt – számolt be a Győrplusz.Az ötlet Vajda Pétertől származik, aki helyi vállalkozó, és több...
A trianoni béke aláírása.1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.Az 1918. no...
Agyagfalván lépett fel a legismertebb nemzeti rockzenekar.A Petrás János vezette Kárpátiát 2018-ban tiltották ki az országbólA marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) ...
Nagy szeretettel várjuk minden zarándoktestvérünket Csíksomlyóra. Mi, ferencesek, azt szoktuk mondani, hogy a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoz...
Teltházas rendezvényen mutatták be a magyar kultúrát az amerikai közönségnek Washingtonban szombaton a második alkalommal megrendezett Magyar Örökség Fesztiválon helyi magyarok.A fesztivál az ame...
Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az MTI-ve...
A Húsvétvasárnap legjelentősebb liturgikus eseménye az ételszentelés.A szentelésre szánt ételek a következők: húsvéti sonka, kalács, tojás, bárány, bor, egyes helyeken még tormát, hagymát, kolbás...
Ma 64 éve akasztották fel az 1956-os szabadságharc legfiatalabb mártírját, Mansfeld Pétert. Kivégzése napjául szándékosan a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóját választották a kommuni...
Máté Tímea, betléri múzeum igazgatója tájékoztatása szerint a műemlék helyreállításának egyik legnehezebb része a szocialista időszakban nem megfelelő módon végzett beavatkozások helyrehozása.Jó ...
Képességeiben és eredményeiben is a nagy formátumú államférfi példájaként áll az utókor előtt, de magánélete is kalandos volt – a magyar és az európai politikát is meghatározó Andrássy Gyulára em...
Az őszirózsás forradalom és az azt felváltó véres Tanácsköztársaság bukása után megtartott választásokat követően Budapesten az országgyűlés képviselőházában 1920. február 16-án összeül a Nemzetg...
Ötszáznyolcvan éve, 1443. február 23-án született meg egy kolozsvári szőlősgazda házában, Hunyadi János erdélyi vajda fia, aki I. Mátyás néven az egyik legnagyobb magyar uralkodó lett. Ő a népmes...
Tizenhatodik alkalommal indul a hajdúvárosok küldöttsége a Bocskai-zarándoklatra február 21-én - tájékoztatta Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere, az út főszervezője az MTI-t.A...
Sokan sok mindent elmondtak az antifáról, de azért egy-két dologgal ki kell egészíteni.Szerencsére hazánkban nincs számottevő antifa mozgalom, csak néhány 40kg-os hülyegyerek próbál életet leheln...
A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz pro...
A Sokoró Kapuja Magyarországon az első olyan székely kapu lesz – Pető Sándor, a három éve Somogy vármegyében élő erdélyi fafaragómester készíti –, amely közúton ível át.Nyerges Attila, Ézsiás Pét...
66 éve, 1957-ben halt meg a portugáliai Estorilban vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, a Magyar Királyság kormányzója.Az 1956-os forradalom híre előbb fellelkesítette, ám annak későbbi k...
Felállítják idén Szent László király lovas szobrát a nagyváradi várban, a talapzat építési munkálatai márciusban kezdődnek – írta szerdán a Bihon.ro.A nagyváradi hírportál szerint az évek óta ter...
Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, nemzeti politikus, a MIÉP néhai elnöke pontosan 11 éve hunyt el.11 esztendeje február 4-én hunyt el Csurka István (1934-2012) író és po...
A Kárpátia Zenekar három új dallal jelentkezett.Petrás János és zenekara a Kárpátia hivatalos Facebook oldalán mutatta meg a friss szerzeményeket.Ebből az egyiket mutatjuk:HUNOK UNOKÁJA Zene - Sz...
A legnagyobb magyar királyok között említik nevét, mely elé népünk még az igazságos jelzőt is odakanyarítja – ő Mátyás király, a törökverő hős Hunyadi János fia, akit az ország nemesei 565 évvel ...