Vadhajtások

Svéd állami tévé: fekete bőrű, kék szemű emberek voltak a svédek ősei

A csatorna erről vetít majd dokumentumfilmet.

Svédország állami televíziója (SVT) egy olyan dokumentumfilmet fog leadni Az első svédek címen, amelyben azt állítják, hogy Észak-Európa első emberei fekete bőrű, kék szemű emberek voltak.

Egyelőre csak a dokumentumfilm beharangozóját adták le, de már ez is sokaknál kicsapta a biztosítékot. A sorozatot szerdán kezdik vetíteni, de már múlt héten elkezdték reklámozni.

A dokumentumfilm szerint a jégkorszak után érkeztek az első emberek Észak-Európába, akik még fekete bőrűek és kék szeműek voltak. Azt állítják, hogy egy másik népcsoport – akiknek világosabb volt a bőre és különböző színű szemük, valamint hajuk volt – ugyanakkor érkeztek a területre, csak kelet felől. A dokumentumfilm szerint a két népcsoport gyorsan keveredett egymással, és így lettek az északi emberek világosabb bőrűek, ami a sötét teleknél előnyösebb volt a D-vitamin-termelés miatt.

A közösségi oldalakon sok kritika érte a dokumentumfilm beharangozóját, hiszen a szőke hajú, kék szemű, világos bőrű vikingekről nem éppen az jut az eszünkbe, hogy fekete bőrűek voltak korábban.

Egyes svédek szerint azért kezdenek erről dokumentumfilmet vetíteni, hogy az országukat még ennél is nyitottabbá tegyék a bevándorlók számára, és még toleránsabbak legyenek az emberek a migránsokkal.

Svédországban 163 ezer menekültkérelmet adtak be 2015-ben, ami azt jelenti, hogy a népesség arányában Európán belül itt adták be a legtöbb menekültkérelmet. Úgyhogy egyébként az nem kizárt, hogy a jelenlegi tendenciák alapján, a jövőben a svédeknek tényleg sötétebb lesz a bőrük néhány árnyalattal.

A Svédországban nemrégiben felállt koalíciós kormány egyik első lépése az volt, hogy tovább lazítottak bevándorlási törvényeiken, megkönnyítve ezzel a migránsok családegyesítését.

Forrás: 888.hu