2024. május 11. - Ferenc
EUR : 388.36
USD : 362.01
Időjárás ikon23°12°

A CDU elítéli és elhatárolódik a magyar kormányzati kampánytól

Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek – mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben kifejtette: a CSU szerint az EPP-nek tárgyalnia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről.Paul Ziemiak és Markus Söder egyaránt kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy az EPP-nek ki kell-e zárnia tagjai közül a Fideszt a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampány miatt.A CDU főtitkára a párt elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a testület „elítéli a kampányt és elhatárolódik tőle”. Mint mondta, a kampány „semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az EPP értékeiről nem is beszélve”. Hozzátette: a CDU és a CSU szövetsége „strukturált párbeszédet” folytat a Fidesszel, amelynek során szóvá teszik a kampány ügyét. A közelgő európai parlamenti (EP-) választásra utalva aláhúzta, hogy az „EU intézményei ellen is” irányuló kampány alapján a CDU elnöksége megállapította: “így nem működhet a közös választási küzdelem és a közös munka”. Markus Söder a CSU elnökségi ülése után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: „ilyen kampányokat mi nem tudunk támogatni”, és a magyar fél által választott út „nem az az út, amelyen mi járunk”. Az ügyet meg kell tárgyalni az EPP keretein belül – tette hozzá Markus Söder, aláhúzva: „azt akarjuk, hogy mindnyájan együtt maradjunk, de azt is világossá kell tenni, hogy miről van szó, jelesül arról, hogy a politikai közepet képviseljük, és ilyen utakat nem akarunk támogatni”. Elmondta: „jelzést kell adni arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ezt megtettük, és reméljük, hogy ez a jelzés meg is érkezik”, ezért az EPP következő gyűlésén „beszélni kell arról, hogy hogyan tovább”. Hozzátette, hogy álláspontjukat a kétoldalú kapcsolatok keretében is ismertették a magyar féllel.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató