Vadhajtások

Történelmi hokisiker: feljutott az A csoportba a női válogatott!

A magyar női jégkorong-válogatott az utolsó, Ausztria elleni meccsétől függetlenül is feljutott a jövő évi A csoportos világbajnokságra, miután Dánia 4-0-ra legyőzte Norvégiát a nap első mérkőzésén. Ezek után tét nélkül léphetett jégre a csapat, amely egy 2-1-es győzelemmel koronázta meg ezt a történelmi divízió I/A vébét,- számol be az Origo.

A Budapesten rendezett divízió I/A világbajnokság zárónapjának második mérkőzésén Dánia 4-0-ra győzött Norvégia ellen, amivel eldőlt, hogy a Pat Cortina vezette magyar válogatott biztosan az első két hely valamelyikén végez.


Ez azt jelenti, hogy 2020-ban története során először az A csoportban, a világ legerősebb csapataival együtt vehet részt az elit vb-n.

Pat Cortina tehát azok után, hogy 2008-ban Szapporóban csodát tett a férfi válogatottal, ezt sikerült megismételnie 2019-ben a nőkkel is, ezúttal hazai jégen.

A második szombati – a kiesésről határozó – találkozón Szlovákia legjobbjai 2-1-re nyertek a sereghajtó olaszok ellen, így utóbbiak pont nélkül búcsúztak.

A torna zárómeccsét tehát a magyar csapat úgy játszhatta, hogy semmilyen tét nem nyomta a vállát, és ez meg is látszott, ugyanis a torna gól- és pontkirálynője, Gasparics Fanni révén már a 21. másodpercben megszerezte a vezetést.