Vadhajtások

Spártai gladiátorok csapnak össze Tasnádi Péter szervezésében

Tasnádi Péter, a ’90-es évek közismert bűnözője, több évet töltött börtönben az általa elkövetett bűncselekményekért. Nevéhez köthető több erőszakos bűncselekményben való részvétel és azzal is megvádolták, hogy anyósa arcát savval öntette le.

Szabadulása után a közvélemény felé azt mutatta, hogy felhagyott korábbi „maffiózó” életvitelével és nyugodt kisnyugdíjas életvitelt szeretne folytatni.

A népszerű közösségi oldalakon gyakorta jelentet meg videókat, amelyekben „kastélyában” beszél múltjáról, elképzeléseiről, esetleg véleményt nyilvánít valamely az „éjszakai életet” vagy politikát érintő témában.

A ’90-es években több olyan küzdősport gála került megrendezésre hazánkban, melyek a brutalitásról váltak híressé. A Maccabi boksz megalapítója (1991), Tasnádi Péter volt az ilyen típusú rendezvények fővédnöke, aki jelentős bevételekre tett szert a rendezvények révén, illetve abból profitált, hogy a eseményeken indulókat őrző-védő vállalkozásaiban is foglalkoztatta. Az első magyarországi maffiaper során több olyan vallomás is elhangzott, amelyek arra utaltak, hogy Tasnádi Péter a küzdősport körökből toborzott személyekkel intéztette el „problémás” ügyeit.

Ezt a küzdősport gálát porolta most le Tasnádi és hívta újra életre. Több olyan híres sportolót tudott megszerezni, mint például Szántó „Öcsi Bácsi”, Kunkli Tivadar vagy Dőry Miklós.

A felsoroltak mindegyike olyan névjegyet rakott le eddigi pályafutása során, melyre méltón lehet büszke, de még ilyen színvonalú szakmai stábbal a háta mögött is rengeteg támadás éri a szervezőt.

Azt gondolná az ember, ha a hazai küzdősport közösség talán legismertebb szakemberei adják a nevüket egy rendezvényhez, akkor ott minden rendben van és a lehető legkörültekintőbben, a szakmai szempontoknak megfelelően kerül lebonyolításra a gála est.

Ezzel ellentétben az április 28-i rendezvény körül több kérdés is felmerült már. Vajon az újonnan bevezetett és még nem tesztelt szabályrendszer nem-e eredményez túl sok sérülést? Esetleg nem túl brutális-e a körök nélküli, a kiütésig vagy feladásig tartó küzdelem?

Egy biztos, véres küzdelem vár az elindult harcosokra. Tasnádi Péter három kategóriát indít, a kategória győzteseknek három millió forintot ad és minden indulónak 100.000 forint „költségtérítést” ad, ha belép a ringbe.

A rendezvény hivatalos oldalán nincs feltüntetve, hogy lenne hivatalos szponzor. Egy ekkora esemény kapcsán elég magas költségek merülnek fel, pláne egy kisnyugdíjas pénztárcájához mérten.

A cikk írásáig nem válaszolt Tasnádi úr egy esetleges interjúval kapcsolatban megkeresésünkre.

Az biztos, hogy ha Tasnádi a korábbiakban ilyen rendezvényt szervezett, onnan több olyan személy nevelődött ki, akinek a nevét később félték az éjszakában.

Írta: Katona Gyula – Vadhajtások.hu