Vadhajtások

Tízezrek az utcán Tiranában a balos kormány ellen, tudósítónk a helyszínen, íme a háttér

Ma negyedik alkalommal tartottak tüntetést az albán fővárosban, melyet a jobboldali ellenzéki erők szerveztek. A tüntetők Edi Rama, balos miniszterelnök lemondását követelik, továbbá új, szabad választások kiírását.

Lulzim Basha, az ellenzék vezetője lemondásra szólította fel a miniszterelnököt és azt követeli, hogy átmeneti kormányzat vegye át az ország irányítását, amíg kiírják és lezajlik az új, szabad választás. Basha azzal vádolja Ramát, hogy “elrabolta” Albániát és EU csatlakozása útjában áll. Basha elítélte, hogy a miniszterelnök amellett, hogy korrupt, kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel is.

Basha mai beszédét a tömegre irányított könnygáz szakította félbe, amit azután lőttek ki a rendőrök, hogy tüntetők ezrei indultak meg a miniszterelnöki hivatal ajtaja felé. Basha ekkor felszólította a tüntetőket, hogy ne csapjanak össze a rendőrökkel, majd miután enyhült a könnygáz hatása, befejezte a mondandóját.

Mindeközben a miniszterelnök a közösségi médiában reagált a helyzetre, elszomorítónak találta az ellenzék állapotát.  Rama hozzátette, hogy Molotov koktélokkal a kormányzatnak nem tudnak kárt okozni, de az országnak annál inkább.

Ilir Meta elnök mind a tüntetőket, mind a rendőrséget az összecsapások elkerülésére szólította fel. Sandër Lleshaj belügyminiszter figyelmeztette a tüntetőket, hogy “senki nem boríthatja újra lángba Albániát” és meglátása szerint azok, akik Molotov koktélokat dobálnak, azok “le akarják rombolni Albániát.”

Az ellenzék februárban vonult ki a parlamentből és azóta hetente szerveznek demonstrációkat, melyek során Rama lemondását követelik. Azzal vádolják ugyanis a kormányt, hogy a 2017-es választások során szavazatokat vásároltak bűnöző csoportokkal együttműködve. A Voice of America nevű portál kiszivárogtatott bizonyos ügyészségi hangfelvételeket, amelyek az ellenzék vádjait bizonyítják, ennek ellenére azonban nem történtek letartóztatások.

Albániában júniusra tervezik a helyhatósági választásokat, azonban az ellenzék megtagadta a részvételt és kijelentették, semmilyen választáshoz nem járulnak hozzá, amíg Rama a miniszterelnök.

Március végén megjelent írásunkat az albán helyzetről itt olvashatjátok.

Forrás: exit.al, washingtonpost.com

Helyszíni tudósítónk és az élő videó készítője: Katona Gyula – Vadhajtások.hu

Fordítás: Boglárka – Vadhajtások.hu