Vadhajtások

Homoszexuálisok gyermekvállalása mellett kardoskodik az “Anya csak 1 van” közösség

Amikor azt hinnénk, hogy a meleg propagandát már nem lehet tovább fokozni, valakinek mindig sikerül rátenni még egy lapáttal, csak hogy kimaxolják az emberek tűréshatárát. Ez történt az egyébként is sokakat irritáló Budapest Pride idején, amikor a Coca Cola tolta a képünkbe, no meg a gyerekeink képébe közterületeken virító óriásplakátokon a meleg szerelem szépéségeit, mert hogy “love is love”.

Miközben a kampány mellett kiállók azt hangoztatják, hogy csakis a toleranciáról, elfogadásról szól ez az egész, azért csak kibújik a szög a zsákból… Van olyan csoport Magyraországon, méghozzá nők, édesanyák nem is kicsi csoportja, akiknek a hangadója szerint egy homoszexuális pár még jobb szülő is lehet egy házaspárnál, mert az érzelmeik finomak és tiszták, közöttük nincs családon belüli erőszak.

A fenti gondolatokat nem más, mint az “Anya csak 1 van” közösség tűzte zászlajára.

Az Anya csak 1 van nevű Facebook oldal 2014 májusában indult és az évek során közel 200 ezres aktív közösséggé nőtte ki magát. Megálmodója, aki szintén édesanya, azt tűzte ki célul, hogy segítse az anyukák – sokszor valljuk be, valóban nem könnyű, kihívásokkal teli – mindennapjait. Jópofa mémekkel, kedves indézetekkel indult a sok édesanya által kedvelt oldal, aminek tartalmait épp ezért szívesen is osztották meg tömegesen, ez pedig folyamatosan növelte az oldal népszerűségét és bővítette a követők körét. Így épülhetett fel az a közösség, amely olyan aktív tagokból áll, akik ötletekkel, tanácsokkal segítik egymást. Az Anya csak 1 van az elmúlt években egy virtuális barát, online társ lett a szülők körében. Ha egy nehéz napon valaki csak benéz a Facebook csoportba, volt ami megmosolygtasson, de az aktuális problémára is nem egy esetben kapott itt választ a szülő.

A közösségi csoport megálmodója a sikeren felbuzdulva weblapot is indított, amelynek neve megegyezik a közösség, Facebook oldal nevével. A honlap amellett, hogy rengeteg hasznos tartalmat sorjáz, egészségügyi, nevelési témakörökben, tanácsokat ad, emberi sorsokat mesél el és mindemellett tele van támogatott tartalommal – kvázi üzletté nőtte ki magát az anyák lelki támogatása. Mindezzel nincs is probléma egészen addig, amíg a közösség terelgetése a célkitűzésnek megfelelő mederben haladt: a szülővé válás, az anyaság, a normális élet értékei mellett állt ki és mindezzel valóban segítséget nyújtott a szülőségben!

A MELEGEK LEGALÁBB NEM PEDOFILOK ÉS NÁLUK NINCS CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK…

A Coca Cola érzékenyítő kampányának káros hatása tökéletesen kirajzolódik ennek a korábban több mint kétszázezres közösségnek az elmúlt heti történetében.

Az Anya csak 1 van közösség mindenható adminja – akiről a kommentharcokban kiderült, hogy Amerikában élő magyar nő – valamiért fontosnak érezte, hogy megossza a Cola kampányt, az alábbi megjegyzéssel:

Nem szeretnék sokat hozzáfűzni. Bőrszíntől, nemtől függetlenül, amíg mind a két fél boldog! Az Anya csak 1 van oldala emellett áll ki! Love is love!

A bejegyzés óriási vitát gerjesztett a közösségben, ahonnan tömegével lépnek ki azóta az anyák. A csoport létszámában egy hét alatt gyakorlatilag a felére csökkent. És nem feltétlen a fenti két mondat és a Coca Cola reklám miatt…

Sokan vetették fel, hogy egy szülőségről anyaságról szóló oldal abszurd, hogy olyan dolog mellett áll ki, ami a fundamentumátumával ellentétes, hiszen egy homoszexuális párnak ugyebár nem lehet gyereke. Az Anya csa 1 van oldal szerint ez elég baj, mert sokkal jobb helyen lennének gyerekek meleg pároknál, mint nevelőotthonokban. Sőt… A vita során az admin azon nézetét is kifejti, hogy míg a melegek érzékenyek, finom lelkűek, a heteroszexuálisok között sokkal több aberrált van. Megállapítását arra alapozza, hogy ő még nem talákozott meleg pedofillal, és arról sem hallott, hogy a homoszexuális párkapcsolatokban történne családon belüli erőszak.

FLORIDÁBÓL MORALIZÁL AZ ELFOGADÓ MINTAANYA

 

Ő egyébként a csodálatos Floridában él, aminek nyilván a sokszínűsége tette ilyen nyitottá az egyébként hatéves lányát nevelő anyukát.

Ha egyszer Floridában jársz, írj rám, meghívlak magunkhoz. Rengeteg emberrel összehozott a sors. Fehérekkel, feketékkel, heterókkal, melegekkel – a legtöbb kedves, értékes ember- csaladapákkal, akik alkoholisták, kiskorúakat tapiznak, molesztálnak…. Ha a Coca cola, a Pepsi vagy bárki más amellett kampányol, hogy támogassam azokat, akik velem szemben tényleg degenerált gondolkodásúak, akik a saját gyermekeiken élik ki perverzitásukat, molesztálják a vèdteleneket, állatokat kínoznak… na akkor is lesz vèleményem hidd el. Akkor majd amellett állok, hogy pusztuljon mindenki, aki ilyenmód bántja a másikat. De most arról van szó, hogy fogadjuk el azokat, akik merik saját nemüket szeretni… miért ne? – írja az egyik őt kérdőre vonó kommentelőnek.

Az Anya csak 1 van oldal adminja szerint az “anya” megnevezés úgy tűnik csak egy szó… Arra a kérdésre ugyan is, hogy ha anya csak egy van, akkor mije lenne annak a gyermeknek, akit két meleg férfi nevel, azt felete, hogy “két gondviselője lesz, két ember akik feltétel nélkül szeretni fogják, akiket a gyermek lehet, hogy a keresztnevükön fog szólítani…”

A kommentháború során azok kapták a legdurvább jelzőket, megbélyegzést, persze csak is az elfogadás és tolerancia jegyében, akik elítélték a homoszexualitás reklámozását, pláne annak a gondolatát is, hogy meleg párok gyereket nevelhessenek.

AKI NEM TÁMOGATJA A MELEGEKET KORLÁTOLT, BESZŰKÜLT, UNINTELIGENS HOMOFÓB

Az elfogadó és toleráns haladóktól megtudhattuk, hogy azok hajlamosak a homofóbiára – értsd a konzervatívok -, akiknek az inteligenciája alacsonyabb, mennyire ijesztő az, hogy szülőként ilyen korlátoltak. És erre magyarázatot is találtak: az nem képes az elfogadásra és hajlamos homofóbnak lenni, akinek nincs lehetősége világot látni és új dolgokat kipróbálni.

Elgondolkodtató, hogy bár a közösség egy hét alatt a felére apadt, jelenleg is több, mint 88 ezer ember, 88 ezer édesanya a tagja, követője. A 88 ezer édesanyából ezrével vannak azok, akik egyetértenek a fenti gondolatokkal, lájkokkal, szivecskékkel látták el azt, avagy kommentekben kontráztak, mert nincs pardon, “love is love”.

Mert anya csak egy van!

FÜSSY ANGÉLA – pestisrácok.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial