Vadhajtások

Jászberényben nagy pofont kapott a Fidesz: Az összefogás brutális győzelmet aratott

A Jobbikos, a Közösen Jászberényért egyesület színeiben induló Budai Lóránt nyerte a Jászberényi megismételt választásokat. Október 13-án 14 szavazattal nyert Budai a Fidesz eddigi polgármestere Szabó Tamással szemben.

Most rekordrészvétel mellett ennél jóval több szavazatot kapott Budai.

Budai a Jászsági Térségi Tévében beszélt arról, hogy a szavazatok felének összeszámlálása után több mint 2500 szavazattal vezet. Mivel összesen 14 ezer körül szavazhattak a választásokon, így lényegében Szabó Tamásnak nincs esélye a fordításra.

Szabó Tamás elmondta a Jászsági Térségi tévének, hogy Budai nagyjából kétharmaddal vezet. Szabó azt is elmondta ő arra számít nagyjából ez lesz a végeredmény is.