Na végre: Megsemmisíthetik a színművészetis felforgatóknak a félévét

A szerda éjjel megjelent kormányrendelet ad erre lehetőséget.

 

Ha a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el érvényesnek, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez a döntés azonnal végrehajtható, és az ellene indított közigazgatási pernek nincs halasztó hatálya – mondja ki egy szerda este közzétett kormányrendelet a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva és annak időtartamára.

A szöveg nem utal a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de annak fenntartója, a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium szándéka éppen ez, és a hallgatók ez ellen még annak tudatában indítottak pert az Oktatási Hivatal ellen, hogy lépésük halasztó hatályú,- sírdogál a HVG.

 

Mától nem az.

 

 

A szöveg pontosan így szól: „közegészségügyi, közbiztonsági okból, természeti csapás vagy a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet esetén a fenntartó – az Oktatási Hivatal tájékoztatása mellett – megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatóak, illetve azok nem ellenőrizhetőek általa”.

A kormány annyi engedményt ad az érintett diákoknak, hogy az így esetleg elvesztett félév nem számít bele a diploma vagy a doktori fokozat megszerzésének határidejébe, illetve abba a 12 félévbe, amennyinél hosszabban nem lehet állami ösztöndíjat kapni.

 

Check Also

Itt van Kamu Geriék legújabb botránya: elszúrták a reklámtendert, 4 milliárdot bukik a főváros

A főpolgármester korábban megakadályozta, hogy a JCDecaux nyerjen a tenderen. Bár a főváros azóta meggondolta …