Tegnap élőben közvetítettük a háború első napját, mai közvetítésünket elindítjuk.
Az ukrán hatóságok szerint pénteken minden korábbinál nagyobb támadás várható Kijevben.
Ukrán tisztségviselők szerint még pénteken orosz harckocsitámadás éri majd az ukrán fővárost, Kijevet. „A háború legnehezebb napja lehet a pénteki”, mondta az ukrán belügyminiszter tanácsadója, Anton Herascsenko, és Ukrajna védelmi miniszterhelyettese is egyetértett ezzel. Herascsenkó szerint Kijev védői készen állnak a külföldi szövetségesek által szállított páncéltörő rakétákkal az oroszok ellen.
Korábban a CNN azt írta, az orosz harckocsikonvoj már 30 km-re van Kijevtől, ugyanakkor az ukrán védelmi minisztérium pedig azt állította, a Kijevtől mintegy 50 kilométerre északra fekvő Ivankivnál a Teteriv folyó felett átívelő hidat felrobbantották a légi támadó csapatok, hogy megakadályozzák egy orosz hadoszlop előrenyomulását a főváros felé.
Élő tudósításunk véget ért.
A pénteki események:
Putyin hajlandó tárgyalni az ukránokkal
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és elmondta: Oroszország hajlandó magas szintű tárgyalásokat folytatni Ukrajnával.
A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán közreadott közlemény szerint Putyin ismét mondta a már korábban is ismertetett érveit:
Az Egyesült Államok és a NATO hosszú ideje figyelmen kívül hagyta Oroszország jogos biztonsági aggályait, több alkalommal megszegték ígéreteiket, és folytatták a terjeszkedést keleti irányba.
A kínai elnök az MTI szerint elmondta: a helyzet Ukrajna keleti részén rendkívül gyors változáson esett át, amely jelentős aggodalmat keltett a nemzetközi közösségben. Hangsúlyozta: a kínai fél az ukrán kérdés különböző vetületeit egyaránt figyelembe véve hoz döntést az állásfoglalásáról. Hszi a hidegháborús gondolkodás elvetését szorgalmazta, és arra szólította a feleket, hogy vegyék figyelembe és tartsák tiszteletben egymás jogos biztonsági aggályait. Arról biztosította az orosz vezetőt, hogy Peking támogatja a tárgyalásos rendezést.
Kína kész a nemzetközi közösség minden tagjával együtt hirdetni a közös, átfogó, együttműködésen alapuló és fenntartható biztonsági nézeteket, továbbá határozottan védelmezni az ENSZ-központú nemzetközi rendszert, valamint a nemzetközi jogon alapuló nemzetközi rendet – fogalmazott Hszi Csin-ping.
Peking az orosz hadművelettel kapcsolatos eddigi nyilatkozataiban elsősorban az Egyesült Államokat és szövetségeseit tette felelőssé az Oroszország és Ukrajna között kialakult feszültségekért, és többször is úgy foglalt állást, hogy megérti az orosz biztonsági aggályokat. A kínai vezetés továbbá elutasította az „invázió” megjelölést az orosz katonai akció leírására.
Putyin és Hszi február 4-én személyesen is egyeztetett. Az orosz elnök akkor a téli olimpiai játékok megnyitójára látogatott Pekingbe. A két elnök személyes megbeszélését követően kiadott közleményben a NATO terjeszkedésének leállítását sürgették.
Kiköltöztetik a Kölcsey Ferenc Szakkollégium diákjait
A PestiSrácok.hu úgy tudja, teljesen kiköltöztetik a beregszászi Kölcsey Ferenc Szakkollégium diákjait, ugyanis estétől menekülteket fognak ott elszállásolni. Az épületet fegyveres őrrel védik és csak engedéllyel mehetnek be a diákok elvinni a dolgaikat.
Ukrán hadsereg: megállították az orosz inváziót Csernyihiv megyében
Csernyihiv térségében az ukrán katonák tartják védelmi állásaikat.
„Az ukrán fegyveres erők egységei megállították az orosz csapatok offenzíváját a Fehéroroszággal szomszédos Csernyihiv megyében, megsemmisítve a betolakodók mintegy húsz harckocsiját és 15 egyéb haditechnikai eszközét” – közölte pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a szárazföldi erőkre hivatkozva.
A fegyveres erők közleményükben biztosítottak afelől, hogy Csernyihiv térségében az ukrán katonák tartják védelmi állásaikat. A kelet-ukrajnai Harkiv megyeszékhely felett egy ukrán repülőgép lelőtt egy orosz Szu-35-ös vadászgépet – közölte a Telegram üzenetküldő portálon Musztafa Najem, az infrastrukturális miniszter helyettese. Szerhij Borzov, a nyugat-ukrajnai Vinnicja megye kormányzója pedig a Facebookon arról adott hírt, hogy az ukrán erők lelőtték az orosz támadók egyik cirkálórakétáját a régió légterében.
A romániai határ közelében, a Krím félszigettől nyugatra fekvő Kígyó-szigetet Ukrajna ismét ellenőrzése alá volta – állította Vadim Deniszenko, a belügyminiszter tanácsadója. „A határőrszolgálat tagjai továbbra is őrzik Ukrajna határait a Fekete-tengeren” – tette hozzá.
A Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban azonban minden irányban heves harcok folynak – adta hírül Vadim Bojcsenko, a város polgármestere.
A Fehéroroszországgal határos Zsitomir megyében pedig az orosz erők tüzérsége egy katonai laktanyát lőtt pénteken, egyelőre áldozatokról veszteségekről nem érkezett hír. Kijevben, a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partjának egyik külső kerülete felett a hajnali órákban a légvédelem lelőtt egy ellenséges repülőgépet, feltehetően egy drónt. A robajokat a kerület lakói légi- vagy tüzérségi támadásnak vélték, később derült ki, hogy nem történt ilyen támadás. A repülőgép roncsai azonban lakott területre zuhantak, két ház kigyulladt – tájékoztatott a katasztrófavédelem. Áldozatokról, sérültekről nem érkezett hír.
Olekszij Aresztovics, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója az UNIAN hírügynökség szerint kijelentette, hogy egyelőre minden, Kijevbe behatolt szabotőr csoportot megsemmisítettek vagy elfogtak.
Csak péntek reggel három ilyen csoportot derítettek fel a főváros különböző kerületeiben. Az ukrán védelmi minisztérium péntek reggeli helyzetjelentése szerint az ukrán fegyveres erők mintegy nyolcszáz orosz katonával végeztek Ukrajna területén. A tárca adatai szerint péntek hajnali három óráig az orosz csapatok hét repülőgépet, hat helikoptert, több mint harminc harckocsit és 130 egyéb páncélozott harcjárművet veszítettek.
(MTI)
Putyin és Lavrov vagyonelemeinek befagyasztására készülhet az EU
Az oroszok elleni harmadik, nagyobb EU-s szankciócsomag részleteit várhatóan pénteken később hozzák majd nyilvánosságra, de annyi már kiszivárgott, hogy az Európai Unió az orosz elnök és külügyminiszter vagyonelemeinek befagyasztását is tervezi.
Az oroszok elfoglalták a kulcsfontosságú Hosztomeli repülőteret
Az orosz erők ellenőrzésük alá vonták a Kijev melletti, kulcsfontosságú Hosztomeli repülőteret – jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
Közlésük szerint a támadásban az ukrán különleges egységek több mint 200 tagja halt meg. Ezt az információt más források nem erősítették meg.
Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint mintegy 200 orosz helikopter vett részt az Antonov-repülőtérként is ismert reptér elleni műveletben.
Eközben az orosz erők nyugati irányból körbezárták és blokád alá vették Kijevet – írja az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztérium szóvivőjére hivatkozva.
Ukrán katonák lövésre készen állomásoznak Kijev hídjain
Az ukrán haderő több útvonalat is lezárt Kijevben, ahova megérkeztek az orosz tankok. Az AP képein már látszik, hogy a katonai vezetés hadiállapotot vezetett be. Az ENSZ szerint már több mint 25 civil áldozata van az inváziónak.
A brit hírszerzés úgy tudja, hogy az orosz sereg már legalább 450 katonát veszített.



Klicsko: A helyzet kritikus
Kijev polgármestere üzent:
"A város védekezési fázisba lépett. Kijev több kerületében robbanások és lövések hallatszanak. A helyzet kritikus"

Svédország segíti Ukrajnát
Zelenszkij a Twitteren hálálkodik a svédeknek:
Svédország katonai, technikai és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának. Köszönöm Svédország miniszterelnökének a hatékony támogatást. Építsünk együtt egy Putyin-ellenes koalíciót!
Швеція надає Україні військово-технічну та гуманітарну допомогу. Дякую пані Прем'єр-міністру Швеції @SwedishPM за дієву підтримку. Будуємо антипутінську коаліцію разом!
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 25, 2022
Vadászgépekkel lövik az ukrán állásokat Herszonban
Az Orosz Légierő Szu–30SM vadászgépe az ukrán fegyveres erők állásait lövik az Ukrajna déli részén található Herszonban.
🇷🇺⚡️🇺🇦 Su30SM fighter jet of the Russian Aerospace Forces hits the positions of the Armed Forces of Ukraine in Kherson in south of Ukraine.#RussiaUkraineConflict #RussiaUkraineCrisis pic.twitter.com/XRUPuyT9AW
— Defence360 (@Defence_360) February 25, 2022
Kígyózó sorok egy ukrán toborzóirodánál
Kígyózó sorok alakultak ki pénteken délelőtt egy toborzóirodánál Rivnében, a Kijevtől keletre, a lengyel határ közelében található városban.
Az ukrán kormány korábban közölte, minden önkéntesnek fegyvert adnak, a 18 év felettiek számára kötelezővé tették a bevonulást a seregbe.
Рівне. Черги до військкоматів. pic.twitter.com/hkzyoUov7s
— Алчевськ UA🇺🇦 (@AlchevskUA) February 25, 2022
