2024. április 17. - Rudolf
EUR : 394.88
USD : 371.93
Időjárás ikon12°

Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja

1947. február 25-én hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Béla kisgazda pártfőtitkárt, a második világháború utáni hazai politikai élet egyik legjelentősebb kommunistaellenes szereplőjét.

Az FKGP talán legismertebb főtitkára 1908-ban, egy baranyai parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Származása nem csak életmódját, de politikai nézeteit is meghatározta: Kovács Béla nem volt ugyan magasan képzett – csupán négy elemi és négy polgári osztályt, illetve különböző mezőgazdasági tanfolyamokat végzett –, azonban már 19 esztendős korában késztetést érzett a közéleti szereplésre. Miközben házasságával szerzett földbirtokán gazdálkodott, a Mecsekalján bíróhelyettesi tisztségbe került, majd 1933-ban belépett a Független Kisgazdapártba. Polgárparaszti mentalitása, a modern világ iránt mutatott nyitottsága folytán Kovács Béla nem csak Baranyában, de pártján belül is egyre magasabbra jutott, 1939-ben, a második világháború előestéjén már ő lett az FKGP főtitkárhelyettese.

A háború évei alatt Kovács következetesen békepárti és antifasiszta álláspontra helyezkedett, 1941-ben elvállalta a megalakuló Magyar Parasztszövetség főtitkárságát, közeledett a szociáldemokratákhoz és jó kapcsolatot tartott fenn a népi írók körével is. 1943-ban részt vett a híres balatonszárszói találkozón, majd 1944 februárjában a földmunkások vésztői kongresszusán is főszerepet vállalt.

Miután a németek megszállták Magyarországot, Kovács Béla az ellenállási mozgalomba is bekapcsolódott, így a második világháború befejezése után országos ismertségre tett szert.

Kovács 1945–47 között érte el pályafutása csúcsát: a debreceni Ideiglenes Kormányban belügyi államtitkár, 1945 augusztusától pedig az FKGP főtitkára, majd Nagy Imre után három hónapig földművelésügyi miniszter lett. Nagy Ferenc későbbi miniszterelnök mellett Kovács Béla volt az egyik legnépszerűbb kisgazda politikus, aki a felszabadulás – és a szovjet megszállás – után talán túlságosan is optimistán értékelte az akkori viszonyokat. Kovács az 1945. évi választásokon aratott fölényes győzelem ellenére támogatta a nagykoalíció ötletét, pártolta a köztársaság 1946. évi kikiáltását – igaz, Tildy Zoltán helyett Nagy Ferencet látta volna szívesen az államfői székben –, közben pedig síkra szállt a nagybirtokok feldarabolásáért, a földosztásért és a Horthy-korszakra jellemző társadalmi viszonyok felszámolásáért.

Kovács Béla 1946 második felében aztán mégis átkerült a „megbízhatatlanok” táborába, ugyanis ellenezte a kommunisták totalitárius törekvéseit, a proletárdiktatúra kiépítésére vonatkozó terveket.

A főtitkár szemében a demokrácia felszámolása baloldalról sem tűnt elfogadható jövőképnek, ennek megfelelően pedig mind gyakrabban konfrontálódott Rákosi Mátyásékkal, és igyekezett megvédeni a Független Kisgazdapárt önállóságát a kommunistákkal szemben. Kovács Béla ezzel az álláspontjával vívta ki maga ellen a végzetet.

A kommunista befolyás alatt álló belügyi hatóságok 1947. január 5-én bejelentették, hogy egy államellenes összeesküvésre bukkantak, melynek résztvevői a köztársaság megdöntését és a Horthy-rendszer visszaállítását tervezték. A vád nyilvánvalóan koholmány volt, ennek alapján azonban Rajk László belügyminiszter utasítására ki lehetett vonni a forgalomból az MKP ellen agitáló politikusok jelentős részét: „első körben” többek között a később kivégzett Donáth György, illetve Dálnoki Veress Lajos és András Sándor került őrizetbe, a „nyomozás” szálai azonban hamarosan Kovács Béláig jutottak.

A nevetséges vádak miatt az Országgyűlés elutasította a kisgazda politikus mentelmi jogának felfüggesztését, és megfelelő bizonyítékokat sem sikerült találni – gyártani – ellene, így aztán a kommunista párt kénytelen volt drasztikusabb eszközökhöz folyamodni: Rákosiék a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottságot hívták segítségül, aminek eredményeként 1947. február 25-én a szovjet hatóságok mindenféle vizsgálat nélkül őrizetbe vették, majd a Szovjetunióba hurcolták Kovácsot.

Az FKGP főtitkára a következő hat évet Szibériában, a Gulágon töltötte, 1953-tól pedig egy moszkvai börtönben sínylődött, mígnem 1955-ben a Szovjetunió kiadta őt a magyar kormánynak. Kovács Béla csak 1956 tavaszán nyerte vissza szabadságát, ám ennek ellenére 1956 októberében szerepet vállalt Nagy Imre forradalmi kormányaiban. A felkelés vérbefojtása után Kovácsnak nem esett bántódása, sőt, egykori kommunistaellenessége dacára a politikus 1957-től a Kádár-rendszer konszolidációja mellett lépett fel, majd egy évvel később képviselői helyet is szerzett az Országgyűlésben. Kovács Béla betegsége, majd 1959-ben bekövetkező halála miatt már soha nem térhetett vissza a közéletbe.

Kovács Béla 1947. február 25-i elrablása a 20. századi magyar történelem egyik kulcsfontosságú eseményének bizonyult, ugyanis az erőszakos szovjet fellépés az utolsó reményeket is szertefoszlatta azzal kapcsolatban, hogy a szuverén, demokratikus Magyarország elkerülheti a kiszolgáltatottság állapotát. Az FKGP főtitkárának elhurcolása egyértelmű jeladás volt a kommunisták számára, hogy felgyorsíthatják a rivális politikai erők felszalámizását: Kovács „bűnösségének” ürügyén Rákosiék ellehetetlenítették a kisgazdák „jobboldali” szárnyát, majd zsarolással lemondatták Nagy Ferenc miniszterelnököt, és kikényszerítették az 1947. évi „kékcédulás” választások megrendezését.

E szomorú, ámde sorsfordító esemény és Kovács Béla tiszteletre méltó bátorságának emlékére a magyar kormány 2002-ben február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató