Fotók bizonyítják a magyar kormány gyanúját, mely szerint a Soros-egyetem (CEU) csak egy fiktív kampuszt tart fenn az Egyesült Államokban, valódi tevékenységét pedig Budapesten végzi. Ez esetben azonban törvénytelen a működése, mivel kizárólag magyar egyetemként csak Magyarországon akkreditált képzést nyújthatnának, és ahhoz adhatnának diplomát.

Az Origo írása szerint a Bard College posztgraduális központjának a létrehozását Soros György első feleségének, Susannek köszönheti. Ő a Bard Graduate Center alapítója és igazgatója. A Soros-egyetem és a New York állambeli Bard College között 2017. szeptember 8-án jött létre egy együttműködési megállapodás, melynek célja, hogy a CEU kampuszt létesítsen az Egyesült Államokban.

A Soros-egyetem honlapján fellelhető információk szerint a Bard College kampuszán mindössze egy akkreditált képzés indult el, melynek témája az egyenlőtlenségek elemzése. Az intézmény az Annandale-on-Hudson, New York államban lévő, mintegy ezerfős falucskában található.

Az egyetem a Bard College Állampolgári Szerepvállalásért Központjával (CCE) osztozkodik egy kis épületen – írja a portál, amely szerint a Soros-egyetem

nem rendelkezik valódi oktatási célokra alkalmas épülettel az Egyesült Államokban.”

A magyar felsőoktatási törvény értelmében kizárólag az az intézmény adhat ki külföldi diplomát Magyarországon, amely az anyaországban is oktatási tevékenységet végez.

Forrás: 888.hu

OSZD MEG VADUL: