Vona Gábor 2015-ben említést tett egy bizonyos nem nyilvános névsorú Trösztről, melyben megbeszélte tanácsadóival, hogy a Jobbikban “mik legyenek az irányok” – írja a Kuruc.info.

Nem az elnökség döntött tehát a fő csapásvonalakról, hanem többségükben olyanok, akikre soha senki nem szavazott, sem jobbikos küldött, sem “mezei” voksoló, sőt, azok, akik a Jobbikba vetették a bizalmukat, szabad idejükkel, lelkesedésükkel, elköteleződésükkel, nem ritkán pénzükkel segítették a pártot, melyről azt hitték, ismerik a vezetését, egyszerűen nem is tudtak, és nem értették, mi miért történik…

Vona az atv.hu-nak akkor azt mondta e Jobbikon belüli “háttérhatalomról”:

Van közöttük jogász, újságíró, közgazdász, természettudós és teológus is.

A Kuruc.info megbízható értesülése szerint a Tröszt tagja volt:

  • Magvasi Adrián – az Alfahírnek a napokban lemondott főszerkesztője

Ember Zoltán – az azóta felszámolt Iránytű Intézet főmunkatársa

dr. Szotyori-Lázár Zoltán – jogász, akinek néhány éve lett a keresztapja Vona Gábor, s aki a külhoni magyarokat gyalázó kijelentései miatt vált hírhedtté, idén októberben pedig a Gyurcsányékkal való összefogást szorgalmazta

Nagypál Levente – offshore vállalkozó

Szávay László – Szávay István öccse, evangélikus teológus végzettségű

illetve később még Béres Ferenc Attila – annak a jobbikos zugportálocskának a vezetője, melyet Orbán gúnyolódásáról neveztek el (Jellemző, hogy a találó zsúrpubi kifejezést nem kínosnak érezték, hanem még ki is plakátolták…

Persze Vona ezzel kapcsolatban is hazudott, de egy kiszivárgott hangfelvétel erről is lerántotta a leplet.)

valamint Gulyás Balázs (ő a második Orbán-kormány alatt az állami Mokép vezérigazgatója lett), aki ezt tegnapelőtt élő adásban tagadta le.

A Tröszt kéthetente ülésezett Vona Gábor irodájában, Vona még az elnökségnek sem számolt be róla, pedig jórészt ebben a tanácsadói körben döntöttek a párt jövőjéről.

Egészen a Spinoza-házig vezettek az “irányok”

Alább olvasható az atv.hu 2015-ös interjújának vonatkozó részlete, az érintettekről azóta sem árult el többet:

– Nagyobb pártoknál lehet tudni, hogy a pártelnöknek ki a szűkebb környezete, kikkel beszéli meg a stratégiát. Ön kikkel egyeztet rendszeresen a legfontosabb kérdésekről?

– Elsősorban a nyolctagú elnökséggel, ami nálunk nem egy politikai bábjáték, mint több más pártban, ezért adott esetben leszavaznak engem. Működtetjük a demokráciát, néha szerintem túlságosan is. (Ezt 2015 őszén nyilatkozta Vona, fél év múlva elő is állt a vétóval, melyet az “önkéntes” visszavonulások után kizárólag Novák Előddel szemben kellett alkalmaznia – a szerk.) Ezen kívül igyekszem sok emberrel találkozni, és vannak, akikkel rendszeresen egyeztetek. Ilyen az az öt fős, úgynevezett Tröszt nevű kis csapat, amely a nyilvánosság számára ismeretlen fiatal zsenikből áll, és akiket magam válogattam ki különböző területekről.

– Tényleg zsenik?

– Szerintem igen, de együtt mindenképpen zseniálisak, és sokat töltődöm belőlük. Az összes nagyobb volumenű beszédem előtt – amiket egyébként magam írok – velük szoktam egyeztetni. Ők azok a tanácsadók, akikkel bizonyos időközönként átbeszélem, hogy mik járnak a fejemben, milyen dolgok inspirálnak, mik legyenek az irányok. Van közöttük jogász, újságíró, közgazdász, természettudós és teológus is.

– Milyen teológus?

– Nem muszlim, maradjunk ennyiben.

Forrás: Kuruc.info

OSZD MEG VADUL: