Vadhajtások

Célegyenesben vagyunk: Soros hadat üzent Európának

Ha az európai népek nem ébrednek fel időben, akkor a kontinens feledésbe fog merülni, ugyanúgy, ahogy 1991-ben kimúlt a Szovjetunió – írja legújabb esszéjében George Soros.

Az üzletember szerint Európa forradalmi helyzetben van, aminek a jövője egyelőre nagyon bizonytalan, noha az emberek úgy képzelik el a jövőjüket, mintha az hasonló lenne a jelenhez. Soros szerint

„radikális egyensúlytalanság” van a kontinensen.

A következő fordulópont az európai parlamenti választások lesznek májusban, amelyen az Európa-ellenes erők versenyelőnyben vannak. Többek között a legtöbb tagországban létező idejétmúlt választási rendszer miatt, az unió alapszerződésének megváltoztathatatlansága miatt, és amiatt, mert nincsenek jogi eszközök a közös alapértékekre fittyet hányó országok megrendszabályozására. Soros szerint az EU a saját jogrendjét elő tudja írni a felveendő országok esetében, de nincs ereje betartatni azt a tagországok esetében.

Az idejétmúlt pártrendszer is akadályozza az unió értékrendjének megőrzését, de előnyben részesti azokat, akik egész mást akarnak.

A hagyományos pártrendszer a XIX. és XX. század törésvonalait tükrözi, például a tőke és a munkaerő közötti ellentéteket. De jelenleg az Európa elleni és amelletti különbségek jelentik a valódi ellentéteket.

Az Európai Unió meghatározó országa, ott pedig a CDU-CSU pártszövetség a meghatározó politikai formáció.

A szövetség célszerűen működött egészen addig, amíg Bajorországban nem volt jelentős politikai erő a Keresztényszocialista Uniótól jobbra. Ez azonban az Alternative für Deutschland megjelenésével megváltozott

– írja Soros. Az AfD elvette az CDU-CSU szövetség értelmét, de ezt a szövetséget csak egy új választás tudná feloldani, amit sem Németország, sem Európa nem engedhet meg magának. A koalíció nem lehet annyira Európa-párti, amennyire kellene, jobbszárnyát ugyanis folyamatosan veszélyezteti az AfD.

A helyzet azonban nem reménytelen, írja a magyar származású milliárdos. A német zöld párt egyetlen Európa-párti politikai formációként folyamatosan emelkedik a közvélemény-kutatásokban, míg az AfD – úgy tűnik – elérte csúcsát. De a CDU-CSU szövetség szavazóit most egy olyan párt képviseli, amelynek értékrendszere megosztott.

Az Egyesült Királyságban az elavult pártrendszer akadályozza a népakarat kinyilvánítását. A Konzervatív és a Munkáspárt is megosztott belül, de vezetőik mégis erőltetik az brexitet. A helyzet annyira bonyolulttá vált, hogy a britek többsége minél hamarabb túl akar esni a kilépésen, noha a következő évtizedeket nagyban meghatározza ez a pillanat.

Olaszország is hasonló zavarban van Soros esszéje szerint. Az EU 2017-ben végzetes hibát követett el azzal, hogy az országra erőltette a Dublini Egyezményt, ami aránytalanul nagy terheket ró azokra az országokra, amelyeken át a bevándorlók Európába érkeznek. Ennek következtében az Európa-párti olaszok az Európa-ellenes Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom karjaiba kerültek 2018-ban. Az Európa-párti Demokrata Párt darabokra hullott, így az Európa-párti polgároknak nincs kire szavazniuk. Hasonló a helyzet Franciaországban, a svédeknél és a lengyeleknél is, írja Soros.

A transz-európai szövetségek esetében még rosszabb a helyzet. A nemzeti pártoknak legalább vannak történelmi gyökereik, de a transz-európai pártszövetségeket csak a vezetők önzése irányítja.

Az Európai Néppárt (EPP) teljesen elvtelenül működik, ezt az mutatja legjobban, hogy megtűrik magukat között a Fideszt, csak azért, hogy megőrizzék többségüket az Európai Parlamentben, és hogy megszerezzék a legfontosabb posztokat a szervezetben.

Velük szemben az euroszkeptikusok jobbnak tűnnek: nekik legalább vannak elveik, még ha visszataszítók is.

Soros György szerint nehéz az Európa mellett elkötelezett erőket győztesnek látni a májusi szavazáson – hacsak önérdeküknél nem helyezik előbbre Európa érdekét. Lehet érvelni az EU megőrzése mellett, de ehhez alapvetően újra kell tervezni a szövetséget.

A jelenlegi vezetés inkább a Szovjetunió összeomlása idején regnáló „politbüro” hasonmása – továbbra is ukázokat ad ki, mintha még számítana bármit is.

Soros György szerint

az első feladat megvédeni Európát a külső és belső ellenségektől, és felismerni az ellenségek jelentette veszélyt.

A második pedig

cselekvésre késztetni az Európa mellett elkötelezett embereket. Különben az egyesült Európa álma a XXI. század rémálmává válik

– zárul Soros György esszéje.

(Soros György Europe, Please Wake Up című esszéje a Project Syndicate oldalán jelent meg.)

Euronews

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial