A “magyar” Debrecen csodálatos góllal verte a Ferencvárost

A Debrecen 18 éves támadója, Zsóri Dániel élete első felnőtt meccsén győztes gólt rúgott a Ferencváros ellen – Írja a Csakfoci.hu.

Debrecen 2-1-re legyőzte a Ferencvárost az NB I 21. fordulójának nyitómérkőzésén szombaton kora délután. A találkozón Tőzsér Dániel előbb büntetőből, majd Zsóri Dániel ollózva vette be a zöld-fehérek kapuját.

A győztes gólt szerző Zsóri  a 81. percben állt be csereként Szécsi Márk helyére. A 18 éves támadó kilenc perc alatt góllal hálálta meg Herczeg András bizalmát, hiszen a hosszabbításban – a 93. percben egy parádésan kivitelezett ollózós góllal vette be a Ferencváros kapuját, és ezzel eldöntötte a három pont sorsát.

 

Zsóri eddig a DLA U19-es csapatában és a megye I-es DVSC II-ben játszott többnyire – utóbbi együttesben 15 meccsen 39 gólt számlál – , legutóbb pedig tavaly nyáron a Balmazújváros elleni felkészülési mérkőzésen is megmutatta a tehetségét a nagyok között. Akkor elmondta, reméli, hogy máskor is megkapja a bizalmat.

– Ott lenni a nagyok közt, egy öltözőben, egy pályán, ez minden fiatal játékos álma, szerencsére ez az álmom nekem megvalósult. A keret tagjai közvetlenek voltak, sokat segítettek, jó tanácsokkal láttak el –mondta korábban Zsóri a debsport.com-nak.

A Debrecen a bajnokságban 21 forduló alatt 34 pontot gyűjtött, és a 3. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján.

BESZÉDES A KÉT CSAPAT KEZDŐ FELÁLLÁSA IS… 

A hazaiaknál csak a hálóőr volt idegenlégiós, a Fradinál meg összesen 3 magyar lépett pályára a kezdőben.

Check Also

Szoboszlai Dominik a valaha volt legdrágább magyar focista lett

Szoboszlai Dominik lett a legdrágábban elkelt magyar futballista, ugyanis korábban sosem fizettek ilyen sok pénzt …