Vadhajtások

A transzkritikusság ne legyen már probléma

Szavakon vitázhatunk, de attól még biológiailag csak férfi és nő létezik.

A napokban nagy port kavarhatott volna Ungár Péter LMP-s politikus coming outja, ha nem lett volna mindenki tisztában eddig is a nemi identitásával. Hogy mindez miért nem a magánügy, közbeszédre nem tartozó kategóriába tartozik, az jó kérdés, de hát divat mostanában az identitáspolitizálás, és Ungárnak is biztos megkönnyebbülés, ha kimondja a nyilvánvalót.

Unalomig rágott a tény: attól még, hogy valaki homoszexuális, emberi minőségében nem megalázható. Annyi elfogadást érdemes lenne mindenkinek tanúsítania, hogy a tényről tudomást vesz, és nemi identitása miatt nem terrorizálja a másikat sem fizikailag, sem lelkileg, sem szóban, sehogy sem. De a homoszexuálisok által a nemi identitásukat állandóan és mindenki orra alá dörgölés ugyanúgy kifogásolható. Ezért nem lenne szükség a Pride-ra sem, mert az egész nem szól másról, mint kamionon bugyiban riszálásról, provokációról. Persze a család intézményét közel sem tiszteletben tartó ellenzék ilyenkor mindig előrántja a „melegházasság” kártyáját, mert szerintük a házasságkötéshez való jog mindenkinek alanyi jogon jár. A megtévesztés az egészben az, hogy ők az individuum, az egyén szintjén beszélnek erről, miközben a házasság egy társadalmi kérdés. Arról nem beszélve, hogy a homoszexuálisok nagy részét nem is érinti az ügy, mert ezt mutatja a társadalmi gyakorlat.

Ungár Péter coming outja jó apropó lett volna ahhoz, hogy valamiben egyet is értsen az ellenzék. Ez időszerű is lett volna, hiszen közeleg a Pride, a homoszexuális témáknak pedig évről évre egyre nagyobb teret adnak. De e kérdésben sem jött létre egyetértés, Ungár Péter ugyanis azt a merész kijelentést merte tenni, hogy ő homoszexualitása ellenére amúgy transzkritikus, hiszen a nemiség csak binárisan létezik, egy ember csak férfi vagy nő lehet.

Ha valaki nem érti, mi ezzel az utóbbi felfogással a baj, ne aggódjon, nincs egyedül.

A helyzet igazából az, hogy a homoszexuálisokból (és az „LMBTQIAXYZ-közösség” egyéb tagjaiból) az ellenzéki politikusok csak szavazókat akarnak gyártani maguknak, de a testtartásuk nem őszinte. Nagy mellénnyel pufogtatják a legközhelyesebb frázisokat a melegjogokat illetően, egyesek kivonulnak a Pride-ra is, de mivel pontosan tisztában vannak azzal, hogy valójában társadalmi kérdésekről van szó, amiket nem lehet (és nem is kell) megváltoztatni, ezért bőven elég a jelenlétük, a szavukat nem kell betartani. Ezért betámadták Ungár kijelentését a transzkritikusságot illetően, mert szerintük ez valójában „transzfóbia”. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy ők bizony kiállnak a szivárvány összes színe mellett, rajtuk nem múlik, csak támogassák őket.

A józan ész nevében ne legyen már probléma az, hogy ha valaki transzkritikus. Ez ugyanis azt jelenti, hogy csak férfi és nő van.

Hogy a polkorrektség jegyében milyen új szavakat találunk ki egy magát valamilyennek érző ember identitásának leírására, az igazából lényegtelen, a biológiai tényeken ugyanis nem változtat. Mivel minden egyes ember más, ezért másképpen is van jelen a világban, máshogy éli meg nemiségét, szexualitását és egyáltalán az emberi mivoltát, ezért pont annyi betűt találhatnánk ki az „LMBTQ-spektrumban”, ahány ember él a Földön. Az pedig engedtessék már meg a nagy elfogadásban, hogy egyeseknek hányingere támadhasson az ízléstelenségtől, vagy felháborodhasson, ha valaki olyan, számára fontos értékeket gyaláz, mint például a család intézménye. Mert szerintem egy gyerekét kihordó „férfi”, egy magát kutyának érző „nő” és a nemét naponta váltogató gyerekük életközössége nem nevezhető családnak. A nemiséget tekintve biológiailag pedig csak férfi és nő létezik, ez már egy kisiskolásnak is egyértelmű. A többi pedig csak fikció és kész.