Az első bécsi döntést követően ezen büszke felirat volt olvasható a rozsnyói Rákóczi-őrtornyon egészen az újabb csehszlovák impériumig. E felirat akár az első világháborús úz-völgyi osztrák-magyar hősi temető bejáratánál is lehetett volna egészen mostanáig, hiszen 101 évvel a Nagy Háború befejezése után az Erdélyt, Máramarost, a Partiumot, az Alföld keleti szegélyét és a Bánság keleti részét bitorló románok arra vetemedtek, hogy meggyalázva hősi halottaink emlékét, románokat faragjanak a Kovács Jánosokból és Nagy Istvánokból.
Az 1916. augusztus 27-i román támadást követően a Kárpátokon átkelő „regáti sasokat” igen gyorsan visszaszorították a Monarchia és német szövetségesének csapatai. E küzdelemben augusztus végétől vett részt a keleti frontról kivont kassai 39. honvéd gyaloghadosztály. A kassai seregtest alárendeltségébe tartozott a kassai 77. (kassai 9. és munkácsi 11. honvéd gyalogezredek) és a miskolci 78. honvéd gyalogdandár (miskolci 10. és besztercebányai 16. honvéd gyalogezred), lovasságát a Ferenc Szalvátor főherceg nevét viselő gyöngyösi császári és királyi 15. huszárezred két százada jelentette, míg tüzérségét a 39. tüzérdandár eperjesi 18. közös tábori ágyúsezredének 5 ütege és a kassai 3. honvéd tábori ágyúsezred 3 ütege. A hadosztályparancsnokság törzs-gyalogszázadát a kassai 9. honvéd gyalogezred, törzs-lovasszakaszát és távjelző járőrét a kassai 5. honvéd huszárezred adta.
A kassai 39-esek 1916. október 6-tól vettek részt abban a támadásban, amelynek feladata volt az Úz és a Csobános völgyeinek lezárása, s innen szorították ki a román 7. gyaloghadosztályt. Decemberben a románok megsegítésére érkező orosz 9. hadsereg csapatai elfoglalták a környező hegygerinceket, de az előnytelen állásokba szorult kassaiak 1917. március 8-án vették vissza a Magyarós-tetőt. E harcokban az Úz és a Csobános völgyében, valamint az attól délre húzódó korábbi német állásokat tartották a kassai 39-esek, ahol 1917 novemberéig voltak, majd az Ojtoz völgyétől északra, a Slanik völgyében kiépített állásokat kellett átvenniük.
A harcokban hősi halált halt 39-esek számára Úzvölgy-telep mellett létesítettek hősi temetőt, ahol külön parcellát kaptak a német 225. gyaloghadosztály elesett katonái. Ezernél is több magyar és német katona került e temetőbe, míg az ellenség a saját halottait Moldvában temette el.
A nyírfakeresztek elkorhadtak az első román uralom idején, ám a „kicsi magyar világban” a hősi temetőt felújították. Aztán 1944. augusztus 26-án ismét itt lángoltak fel a harcok, amelyben a derék székely határőrök – apák és fiaik – alulmaradtak a Vörös Hadsereggel és a nyomukban loholó románokkal szemben. Az elesetteket az Úz völgyében és Csíkszentmártonban temették el. A kommunista Románia nem törődött a hősi halottak – különösen a más nemzethez tartozók – emlékezetével, igyekezett a temetőket is eltüntetni, mint ahogy azt 1987-ben a Gyilkos-tó mellett is tették.
Az úz-völgyi temetőben 1994. augusztus 26-tól kezdve évről-évre megemlékeznek a Székely Határőrség itteni harcairól és persze a Nagy Háború hősi halottairól is. Vélelmezhetően ezt irigyelhette meg Dormánfalva (Dărmănesti) polgármestere, aki úgy gondolta, az „államalkotó” nemzet tagjaként megteheti, hogy román hősi parcellát hozzon létre a meglévő sírokból.
Erre semmiféle hivatalos engedélye nem volt, ráadásul még a román-magyar hadisírokkal kapcsolatos államközi egyezményt is felrúgta, de jó balkáni szokás szerint hazardírozott, és május 17-én akarta az új román „történelmi emlékhelyet” felavatni.
A székelyeket azonban nem olyan fából faragták, hogy ezt szó nélkül tűrjék. Előbb az erdélyi, aztán a magyarországi írott és internetes sajtó cikkezett a kegyeletsértő történelemhamisítási kísérletről. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter román kollégája közbenjárását kérte,
Orbán Viktor miniszterelnök pedig kijelentette, hogy ebben a kérdésben osztja az RMDSZ álláspontját, vagyis azt, hogy „a háborúkban elesett román katonák emlékének sem tesz jót, hogy a róluk megemlékező betonkeresztek alatt magyar katonák nyugszanak. Ez kegyeletsértés, ez elfogadhatatlan.”
Múlt vasárnap – május 12-én – több ezer székely vont élő láncot az úz-völgyi hősi temetőnél, így fejezvén ki tiltakozásukat, s olybá tűnik, Dormánfalva polgármestere meghátrált, ugyanis tapasztalván az óriási felháborodást, az avatási ceremóniát – egyelőre – elhalasztotta.
Katonai sírokról lévén szó, gondolhatnánk, a honvédelmi tárca is megtette a szükséges lépéseket, de eddig csupán a hadisír-gondozókat is foglalkoztató HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a Transindex.ro portálnak juttatta el írásbeli nyilatkozatát, amelyben kifejtette, hogy a román fél megszegte a 2008. december 9-i államközi egyezményt, amely a „Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a romániai magyar hadisírok és a magyarországi román hadisírok jogi helyzetéről” címet viseli.
Magyarországon nem mi tüntettük el a román hősi sírokat, hanem azokat felújítottuk, ám a román fél nem serénykedik annyira, hogy ezt viszonozza.
Április 8-án értesültek az úz-völgyi temetőben megkezdett munkálatokról, s a román Nemzetvédelmi Minisztérium Hőskultusz Hivatalát (Oficiul Naţional pentru Cultul Eroilor – ONCE) – mert a románoknak ilyen is van ám! – kérték a helyzet tisztázására és a munkálatok leállítására, továbbá a budapesti román katonai attasé tájékoztatását.Rendkívül sajnálatos, hogy az államközi szerződés nem tartalmaz szankciókat, így annak betartása vagy be nem tartása a feleken múlik. Pedig az egyezmény hangzatosan kimondja, hogy „a Szerződő Felek kölcsönösen biztosítják a Magyar Köztársaság területén található román hadisírok és háborús emlékművek, illetve a Románia területén található magyar hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát, beleértve azt is, hogy nem engedik meg a hadisírok és a háborús emlékművek közvetlen közelében olyan építmények és létesítmények elhelyezését, amelyek nem összeegyeztethetők az adott hely méltóságával.”Úgy fest a helyzet, hogy az úz-völgyi hősi temető megmenekült. Egyelőre – mert elképzelhető, hogy az EP-választások kavalkádjában vagy egy későbbi időpontban aztán szép csendben mégis román temetővé maszkírozzák át a magyar és német sírokat.Ami eddig történt, már az is kimeríti a kegyeletsértés és a történelemhamisítás fogalmát. Ezen nem kell csodálkozni, ugyanis amióta Erdélyben a románok az urak, a mesék világába való dákó-román elméletüket alkalmazzák szüntelen, és majd minden magyar településen felhúztak egy-egy román ortodox templomot, kolostort, amelyek többsége „pirosban áll”, lengedeznek az óriási román zászlók, hirdetvén a román felsőbbrendűséget.Pedig a valóság az, hogy a székely már akkor is őrt állt a Kárpát-kanyarban, amikor az első vlachok bekéredzkedtek a hegyeken túlról. Valahogy mégis igazolniuk kell, hogy nem véletlenül kapták meg a nagyhatalmaktól Erdélyt, ezért még történelmi nagyjainkat is igyekeznek elrománosítani, hogy megírhassák hamis históriájukat.Ebben másik szomszédunk, Felvidék, vagyis hivatalosan: Szlovákia is élen jár, amely például a Skultéty László strázsamestert, a világ legöregebb huszárját szlovákként temettette el, pedig akkor, amikor a Skultéty élt, szlovákok nem léteztek. Tótok viszont igen.
Be akarják tiltatni a felvidéki magyarok számára, hogy nemzeti imádságunkat, a himnuszt énekelhessék, aztán Párkányban annak a Štúrnak avatnak szobrot, akiről a város csehszlovák nevét kapta, és az illető sosem járt ott. Ukrajnában a nyelvtörvénnyel az amúgy is perifériára szorított őshonos magyar nemzetrészt – és jól jegyezzük meg: nem kisebbséget – Kárpátalján igyekeznek teljesen negligálni.Paradox dolog, hogy Románia és Szlovákia Magyarországgal együtt az EU és a NATO tagja, de valahogy fittyet hánynak, ha az ottani magyar nemzetrészek sorsáról van szó, s érettük felemeli szavát az anyaország.Az úz-völgyi katonatemető meggyalázása világosan mutatja, hogy a románok nem tudnak kultúrnemzet módjára viselkedni, igyekeznek minden eszközzel elgáncsolni a székely autonómiakövetelést, folyamatosak a székelyzászló-perek és a csillagászati bírságok kiszabásai, és még ott van az igaztalanul bebörtönzött Beke Istvánék ügye is.Dormánfalva polgármestere pedig jobban tenné, ha Moldvában keresne olyan gondozatlan sírokat, amelyekben valóban román katonák nyugszanak, s ott aztán olyan mementót állít, amilyet csak akar. Nagy kár, hogy a belőlünk kreált szomszédos országok államalkotó nemzeteinek tagjai közül kevesen ismerik Wass Albert Üzenet haza című költeményét, holott alábbi sorait érdemes lenne eszükbe vésniük:És lészen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat (…)Babucs Zoltán hadtörténész
Fotón: az úz-völgyi hősi temető 1917-ben (A kép dr. Sándor Istvánné tulajdona)
Forrás: felvidek.ma
