Vadhajtások

Oláh szenátor: a románok gyertyával és virággal mentek az Úzvölgyi temetőbe, a magyarok szégyelljék magukat!

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány keddi parlamenti vitája végén, a szavazás megkezdése előtt Serban Nicolae szociáldemokrata (azaz kormánypárti!) szenátor az úzvölgyi incidensek kapcsán a magyarság felelősségét emlegette. Indulatos beszédében védelmébe vette a törvénytelenül felállított román emlékművek álcázott felavatására érkezett román „megemlékezőket”, tagadva, hogy bármilyen amazok erőszakhoz, rongáláshoz folyamodtak volna.

Nicolae elismerte, hogy az első világháborúban a magyar hatóságok hozták létre a temetőt az elesett honvédeknek, de, mint mondta, „az 1920-as években nemzetközi temetővé alakították, mert több nemzet katonáját helyezték ott örök nyugalomra, köztük sok ismeretlen katonát”. A szenátor ezért elítélte a csíkszentmártoni önkormányzat azon lépését, hogy lezárta a temető (emlékeztetőül: a szentmártoniak azért lakatolták le a bejáratot, hogy megakadályozzák a dormánfalvi önkormányzat további törvénytelenségeit, de a Hargita megyei prefektus felfüggesztette ezt a helyi tanácsi határozatot).

„Képek és filmfelvételek bizonyítják, hogy a románok gyertyával és virággal mentek oda, és koszorút helyeztek el minden sírra, függetlenül attól, hogy azon román nemzeti szalag vagy magyar kokárda volt. Az én nemzetem volt a békés, míg a magyarok etnikai lakatot tettek a temetőre, ezért szégyelljék magukat!”

– hazudozott és gyalázkodott a politikus.

Forrás: Maszol.ro