Vadhajtások

Őrizetbe vették a migránscsempész álcivil szervezet, a Sea-Watch 3 hajó kapitányát

Soros György álcivil szervezetének hajója, miután migránsokkal a fedélzetén engedély nélkül kikötött Olaszországban, Lampedusában. Korábban Matteo Salvini olasz belügyminiszter már figyelmeztette a kapitányt: ha így tesz, lefoglalják a hajót és embercsempészetért bíróság elé állítják,- írja a Origo.

A hajó fedélzetén tartózkodó negyven migránst a regisztráció után egy lampedusai menekülttáborba vitték. Az olasz külügyminisztérium szerint Németország, Franciaország, Luxemburg, Finnország és Portugália felajánlotta, hogy befogad közülük néhányat.

A holland zászló alatt hajózó migránscsempész Sea-Watch 3 kapitánya, Carola Rackete a héten úgy döntött, hogy a dél-itáliai Lampedusa szigetéhez hajózik, amit az olasz kormány hajói megpróbáltak megakadályozni. Szombat hajnalban Rackete mégis betért a kikötőbe, ahol a hajó erős rendőrségi jelenlét mellett horgonyt vetett.

Az olasz ügyészség pénteken vizsgálatot indított Rackete ellen, akit egyebek között illegális bevándorlás segítésével és a tengerjog megsértésével gyanúsítanak.

 

A kapitányt akár 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják.

Korábban Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga vezetője azt mondta, hogy Rackete csak akkor köthet ki, ha az európai tagállamok befogadják a hajó fedélzetén tartózkodó migránsokat. Ebben az esetben is lefoglalják a hajót és bíróság elé állítják kapitányát, akit azzal vádolnak meg, hogy embereket csempészett – tette hozzá Salvini.

Forrás: Origo