Vadhajtások

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke

Angela Merkel korábbi kormányainak családügyi, szociális és munkaügyi, illetve védelmi miniszterét választották meg ma az Európai Bizottság elnökévé. Az eredeti jelöltek, mint Manfred Weber, majd Frans Timmermans kiesése után merült fel Ursula von der Leyen neve, és mindenki csak találgatja, hogy milyen vezetője lesz az Unió legfőbb szakmai testületének. Nem frontvonalbeli politikusként éppen az lehetne az előnye, ha a folyton politikacsinálásra törekvő junckeri gyakorlattal ellentétben, ő tényleg az Európai Bizottság szakmai vezetőjeként és a szerződések őreként viselkedne.

Az alsószász születésű, 60 éves von der Leyen 2003-ban kapott először komoly politikai tisztséget, amikor Alsó-Szászország tartományi kormányának szociális minisztere lett. Innen aztán meredeken ívelt fel a pályája, 2004-ben beválasztották a CDU elnökségébe, 2005-ben pedig már a Merkel-kormány családügyi minisztere lett. Ezután folyamatosan különböző tárcákat irányított a megszakítás nélkül kormányzó Angela Merkel alatt, a családügyi után, 2009-től szociális és munkaügyi miniszter volt, majd 2013-tól egészen mai lemondásáig ő volt a német védelmi miniszter. Rossz nyelvek szerint nem volt egy fényes diadalmenet ez a hatéves időszak, a Wehrmacht, azaz a német hadsereg nem a legjobb arcát mutatja mostanság, és emiatt katonai körökben von der Leyen is meglehetősen népszerűtlen.

Az Európai Bizottság elnökjelöltjeként azután merült fel a neve, hogy Orbán Viktor a francia elnökkel közösen megakadályozta Manfred Weber jelölését a tisztségre. Erre mindkettőjüknek más-más oka volt: a magyarokat megsértő Webert érthető módon nem támogathatta a magyar miniszterelnök, Macron pedig a túlzott német dominanciának akarta elejét venni azzal, hogy megfúrta a franciául nem is beszélő Weber pályafutásának beteljesedését.

A NÉPPÁRT LIBERÁLISA, AKI A V4-NEK KÖSZÖNHETI A JELÖLÉSÉT

Von der Leyen még német védelmi miniszterként nyilvánosan bírálta Orbán Viktort, amiért a magyar rendőrök könnygázt vetettek be 2015 szeptemberében a röszkei határt ostromló, erőszakos migránsok elleni védekezés közben. Feltehetően bizottsági elnökként sem fog felhőtlen viszonyt kialakítani a következetesen konzervatív magyar kormánnyal, azonban érdekes körülmény, hogy most éppen Orbán Viktor, valamint a többi V4-es ország kiállásának köszönheti a jelölését, nélkülük nem ért volna fel ide. Ezzel nyilván ő is tisztában van, így minden liberális meggyőződése– például az azonos neműek házasságának és örökbefogadási jogának pártolása – ellenére lehet ebből egy higgadt viszony is. Higgadtabb, mint amilyet Jean-Claude Juncker alakított ki a magyar kormánnyal, miközben folyamatosan az Európai Unió politikai vezetőjeként próbált viselkedni. Csakhogy az Európai Bizottság elnöke az uniós szerződések szerint egy kimondottan szakmai megbízatás, akinek a fő feladata őrködni a szerződések betartása fölött. Márpedig a szerződések betartatása nem mindig sikerült, sőt nem is tűnt úgy, hogy fontos lenne az eddigi Európai Bizottságnak.

LESZNEK HÚZÓS ÜGYEK

Ursula von der Leyen kiállt az Unió külső határainak védelme és az illegális bevándorlás csökkentése mellett, ugyanakkor beszédéből nem felejtette ki az „európai szolidaritás” varázsigét sem. programja fontos elemét jelenti a széndioxid-kibocsátás csökkentésének előmozdítása, sőt, európai zöld programot is ígért. A közös teherviselés jelszava alatt kijelentette, hogy abban az európai humán- és társadalmi tőkéhez való hozzáférésükért Európát mindeddig nem kompenzáló technológiai óriásvállalatoknak (leginkább a Facebook és a Google – a szerk.) is részt kell venniük. Von der Leyen véglegesítené az Európai Unió csatlakozását az Isztambuli Egyezményhez – ez az egyezmény körüli problémák miatt, valószínűleg nem lesz akadálymentes, ahogy a migráció kezelésével kapcsolatos elképzelései – tengeri életmentés kötelesség, „emberséges” határvédelem – sem ígérkeznek annak. Beszélt a csúcsjelölti rendszer megerősítéséről, ami az ő esetében külön pikáns, továbbá a nemzeteken átívelő európai választási listák megfontolásáról.

Azt persze nem tudni, mindezekből mit fog tudni megvalósítani, egyáltalán mit fog megpróbálni, és mire lesz mozgástere bizottsági elnökként. Az viszont biztosnak látszik, hogy az ő személye sem fogja egyszerűsíteni az EP-választások után is nagyon képlékeny helyzetet és a sok irányú érdekek közt kiismerhetetlen erőviszonyokat.

 

Forrás: Pestisrácok.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial